Nóra történetei

Ha írok azt általában otthon teszem. Néhány cikket írtam régen kávézókban és ahhoz a témához illett is a környezet. Most viszont valami másra készülök. Olyan dologról fogok írni ami sokkal inkább rólam szól, mint az eddigiek. Talán túlságosan is rólam. Nem csoda, hogy hetek óta próbálom összerakni fejben de sajnos egyre nagyobb káosz lett, így itt az ideje, hogy elkezdjem. Végre rávettem magamat, hogy nekiálljak és  ahogy esik úgy puffan. Ettől lesz természetes és hiteles.

Amikor az ember kiszakad a megszokott környezetéből, egyedül marad, mindent egyedül intéz vagy old meg, akkor az erősíti, tapasztaltabbá, felnőtté és nyitottabbá teszi, jó esetben. Viszont ha ennyire egyedül vagy akkor találkozol olyan éneddel is, ami meglepő, furcsa, természetes, de idegen is tud lenni. Túl nagy változáson megy keresztül az ember és ezért érzékenyebb is lesz. Ennek pedig vannak negatív és pozitív kihatásai és történései egyaránt, és ezek megélése néha roppant nehéz. Ha egy másik országban kezdtem volna új életet, persze ott is hasonló érzéseim lennének, és ez nyilván természetes folyamat is.  

Szeretek egyedül lenni, és igénylem is. Akkor tudok magamra és a belső hangokra figyelni és ezekből tudni, hogy jó irányba haladok-e. Ilyenkor gondolom végig az ötleteket, lesznek új ötleteim vagy egy régi porosodó ötlet új megvilágításba kerül. Hagyom a gondolatokat szabadon közlekedni a fejemben :) Van akinek a tusolás a gondolkodós hely, nekem általában a természet.  El kell távolodnom egy kis időre a dolgaimtól, hogy másik oldaláról is lássam őket és tudjam, hogy érdemes-e vele foglalkozni, vagy kuka az ötlet. Aztán van olyan is, hogy nem jó egyedül lenni. Néha jó lenne megosztani azt amit naponta megélek. És olyan is van, hogy nem vagyok egyedül és mégsem jó. Jó lehetne de az ember néha tesz róla, hogy a jót elrontsa. Ez általában tudatalatti cselekvés sőt leginkább az, és hiába tudod, hogy mi történik nem tudsz ellene tenni semmit.  És ez fájdalmas tud lenni.

Viszont van ennek az ellenkezője is, amikor nem vagy egyedül, és jó nem egyedül lenni. Amikor azonos a hullámhossz akkor minden kerek még akkor is ha esik az eső. Mindegy hol vagy(tok) mindegy mit csinálsz(tok) egyszerűen csak jó. Feltölt, kiegészít, felvidít, megnevettet, felvillanyoz, és biztonságot ad.

Már lassan hozzászokom ahhoz, hogy a türelem nagy úr, bár vezetésnél még vannak gondjaim :)  Alapvetően türelmetlen ember vagyok de megkaptam már az élettől a pofonjaimat, hogy összebarátkozzak a türelem szó jelentésével. Néha még ma is szenvedek tőle, de az eredmény mindig kárpótol olykor többszörösen is, így ma már könnyebben vészelem át a türelemről szóló időszakot és megpróbálom a legjobbat kihozni belőle. Hozzá kell szokni a szieszta élethez és nyitottnak lenni a lehetőségekre aztán amikor megjött a lehetőség akkor tudni kell élni vele, vagy tudni kell azt mondani, hogy ez nem az én vonatom, inkább nem szállok fel.

Az otthoni rohanós élet elfelejteti az emberrel, hogy szánjon magára időt és leüljön egy padra egy parkba vagy kiüljön a víz mellé és konkrétan kiürítse a gondolatait. Hagyja, hogy a gondolatok megtisztuljanak. Én a gondokat egy csónakba szoktam tenni képzeletben, és elengedem őket had ússzanak el. Ezt otthon rendszeresen megtettem, de itt ez még gyakoribb. Kiülni egy öbölbe ahol nem hemzsegnek a turisták, akár hosszú percekig vagy órákig egyedül élvezhetem a partszakaszt. Ez a legjobb feltöltődés. Zene a fülben és enyém a világ :) 
A tenger látványa  egyszer majd biztosan olyan érzés lesz, mint a Balaton vagy a Duna de a tengert még közel sem unom. Minden nap más és más. Csendes, hullámzó, olykor viharos, zöld, kék, fekete, vagy majdnem fehér. A házak és épületek pedig veszettül jól mutatnak a partján. Annyira változatos a sziget, hogy nem lehet megunni. Mindig fel lehet fedezni valami újat valami apró eldugott helyet és persze ezek a legszebbek.



Most pedig ismét egyedül vagyok és ez hol ilyen....hol pedig olyan. Két nap múlva hazarepülök, hogy megnézzem kiket és miket  hagytam otthon. Ismét kapok feet back-et, hogy tudjam merre tartok :) ...aztán majd jövök és mesélek! 

Felfedezem a világot? Lassacskán fedezem fel a világot, hiszen itt is tél van. Jön a Karácsony és mindenki már csak sétálgat és vásárolgat.  Sosem szerettem a karácsonyi vásárokat de Mallorca ünnepi arca igen tetszetős. Pálmafáknak és az égő lapionoknak együtt egy más karácsonyi hangulatuk van. Utálom a hideg, havas telet viszont a 8 fok is tud nagyon hideg lenni vagy az kellemetlen  ha négy napig szakad az eső. De hát ugye örökké nem eshet, és eső után a legjobb fotózni. Így rá kell szokni a sziget időjárás jelentős oldalára, és annak megfelelően tervezni előre néhány nappal.

 Formentor kilátójában éreztem olyan erős szelet hasítani, hogy felkészültem arra, hogy a következő lendülettel levisz magával a hegyről. Megdöbbentő érzés.Nehezen sikerült kikerülnöm belőle.  Utána is szinte csak kapaszkodva lehetett kimenni a kilátó végéig. A tengerparton napközben kellemes 15-18 fok van, a hegyekben esik a hó és egy része meg is marad. Autókázni a szerpentineken fel és le az megviseli a szervezetet és nálam fejfájást és szédülést  okoz. A gyakori időjárás változásokhoz is hozzá kell szokni. Reggel általában esik az eső, és tíz órára kisüt a nap aztán jön egy kis viharos szél és estére lehűl a levegő. Az első egy hónapban annyit fájt a fejem, mint még eddig összesen sem, ma már megszoktam, hogy változékony az időjárás.  Általában három kabátot viszek magammal ha autóval indulok el, hogy felkészüljek minden eshetőségre.

Rekordot döntöttünk N.I.E szám megszerzésében. Akár röpke két óra alatt is el lehet intézni. Juhéjjj :)

Végre hasít a gyors internet, amit a harmadik szolgáltatónál sikerült 48 óra alatt elintézni. A második szolgáltató a ma napig nem hívott, hogy kötné az ADSL vonalat, és kb egy hónap telt el és egy hetet ígért. Ezekhez a dolgokhoz nehéz hozzászokni. Kicsit erőszakosnak kell lenni, akkor komolyan vesznek.

A vezetési stílusuk az valami botrány. Annyira figyelmetlenek, és szabálytalanok, hogy rossz nézni, pláne átélni. A piros lámpán simán elindul vagy átmegy a buszos és a többi autós is. A zöld lámpánál még áll néhány másodpercig és ráérősen elindul. Itt sajnos a piros után egyből a zöld következik és számláló sincs  ami jelezné, hogy mikor indulhat. Fura, hogy egy ennyire temperamentumos nemzet hogy vezethet ennyire miss Dasy sofőrjeként. A legtöbb autó itt ott amott meghúzva, megnyomva, sérülve. Nem foglalkoznak a javítással, úgy marad és kész. Simán parkolnak viszont a buszmegállóban vagy a zebrán. A gyalogosnak pedig annyira van elsőbbsége a zebrán, hogy az autók már akkor megállnak amikor a kedves gyalogos még el sem döntötte, hogy át akar-e menni egyáltalán. Hiányzik belőlük a lendület és a logika. Vagy ennyire téli álmot alszanak az itt élők?

Néhány hete egyedül voltam Formentoron. Nagy kihívás a  brutál szerpentines utat végigcsinálni de ugyanakkor óriási élmény is. A kilátóban van egy hely ahova le szoktam ülni néhány percre és csak bámulom a tájat.  Egyszer csak jött egy húszas évet járó német srác az apukájával, kiloholtak a kilátó végéig, csináltak három fotót és rohantak vissza. Itt is jártunk, mi a következő turista célpont? És sajnos sok ilyen turistával találkozom. Viszont olyan turistával is találkozom aki Pálma belvárosának kávézójában kérdezgeti tőlem angolul ( holott német és azt is értem) hogy mit ajánlok nekik megnézni mindenképpen, és hol lehet utána a legjobban vásárolni? Jót csevegtünk.

Kaptam egy kedves levelet egy fiatal magyar pártól, akik a következő év elejére tervezik az ideköltözést. Rám találtak a blogom alapján, és én szívesen segíthetek nekik amiben csak tudok. Most átkerültem a másik oldalra. A nyáron én kerestem a neten egy szimpatikus párt, akikkel a mai napig nagyon jó barátságot ápolunk, és együtt szoktuk felfedezni Mallorca eldugott vagy fel nem fedezett zugait. És van belőlük bőven :) 

Autóbérlés csak a reptéren. Ha előre Interneten megrendeled akár csak egy nappal előbb is, töredéke áron kínálják, mint Pálmában vagy az üdülő központokban. A szigetre mindenképpen érdemes érkezéstől távozásig autót bérelni, mert az utak minősége kifogástalan, autópálya díj sehol sincs, kivéve Sóller előtt az alagutat, mai elég rövid szakasz, viszont nagyon drága, 4,5 €. A benzin olcsóbb, mint otthon. Parkolási lehetőség millió van, bár a belváros nem olcsó. A téli szezonban nagyon sok helyen ingyenes a parkolás. A buszközlekedés kicsit érdekes. Nagyon gyakran járnak a buszok, kivétel nélkül vadi újak, és az útvonalak jól átfedik egymást. A buszjegy ára nem vészes 1,25€ csak akkor érdemes hosszabb útra menni, mert független hogy teljes utat vagy egy megállót utazol, egy ára van. Felszállás csak az első ajtón. Vagy veszel jegyet vagy chip kártyás bérlet lehúzó automata van.  És ami a fura, hogy a buszvezetők egytől egyig csak a gáz-fék technikát használják. Idős emberek, gyerekes anyák úgy borulnak a buszokon, hogy öröm nézni.

A hulladék gyűjtés viszont nagyon fejlett és praktikus. Különböző hulladékok darálására alkalmas diszkrét gépek állnak az utcán, mint nálunk a szelektív hulladék gyűjtők. És rögtön darál aztán megy egy csatornába és onnét szállítják el
Amit nagyon imádok! Van egy TESCO-hoz hasonló bevásárló központ és náluk létezik önkiszolgáló kassza. Óriási találmány. Vonalkód, lehúzod, kérdezi, hogy van-e még terméked, lehúzod, összeadja és közli hogy mennyi a végösszeg. Készpénzzel és kártyával is fizethető. Nincs pénztáros, nincs sorban állás.

Mondom, hogy szélsőséges :)

Szóval, rólam?

Miután ma reggel megírtam a legfrissebb mallorcai szösszenetemet kaptam néhány baráti megjegyzést és megleptek. Azt kérdezték, hogy én hogy vagyok? A képek szépek, tök jókat írok, de ÉN HOGY VAGYOK? Na, erről kéne írnom....

és ez nehéz. Egyébként valahol irigylem magamat azért amiben vagyok csak nem kerek a sztori. És egy darabig még nem is lesz kerek, és én ezt tudtam, de ha leírom, hogy mit élek meg naponta jót és rosszat akkor az néha nagyképű lenne néha meg panaszkodás. Inkább azt mondom, hogy nagyon szélsőséges. Az egyik nap olyan dolgok történnek velem, hogy el se hiszem, másnap pedig jönnek a hideg zuhanyok, a falak és a pofonok. Azon vagyok, hogy megtaláljam az aranyközéputat de nehéz. Nyugalmat akartam de ők sokkal lassabbak, mint én azt gondoltam. Nem feltétlenül rossz ez, sőt csak hozzá kell szokni, az meg idő! Itt minden idő.
Ismét a ma reggeli blogom után kaptam egy levelet egy régi kedves barátomtól, hogy tök jó amit írok, de még egy papírom hiányzik, ugye tudom! :) Ebből jöttem rá, hogy ő is Spanyolországban él. Egy jó telefonbeszélgetés következett és annyit mondott, üdv a clubban! Szokjál hozzá, hogy itt minden nagyon lassú. Volt akinek 8 hónap után szerelték   ( volna) be az Internetjét, ez itt ilyen.

Az teljesen mindegy, hogy hova megyek, mit csinálok határozottan mondhatom, hogy kedves emberek élnek itt, simán rám köszönnek egyszerűen csak azért mert szimpatikus vagyok. Én az ötven fölötti korosztálynak jövök be nagyon, nőben és férfiban egyaránt. Spanyol, Angol, Német mindegy. Simán leállnak beszélgetni velem. Nagyon kedvesek, és ez pl. pozitív energiát ad. A lakásom tulajdonosai is ebbe a korosztályba tartoznak, világi jó fejek. Kicsit olyan nagyszülők. Ez meg biztonságot ad.

Az viszont nem ad biztonságot, hogy megszoktam a rendszeres munkát. Simán dolgoztam hétvégén is. Most viszont pozitív értelemben kényszerpihenőn vagyok. Nekem ez furcsa, ehhez is hozzá kell szokni, ez is idő. Megint tanulom a türelmet.

Azzal semmi gondom sincs, hogy hivatalos ügyeket intézzek még akkor sem ha tudom, hogy a hivatalban csak spanyolul beszélnek. Ha jól tudom a hivatalos űrlapok otthon legalább három nyelven vannak készítve, na hát itt csak spanyol nyomtatványok vannak. De ezt is megoldottam. Amit értettem azt beírtam a többit pedig kihagytam. Amikor sorra kerültem, angolul mondtam, hogy segítségre lenne szükségem. Ő nem beszélt angolul de az útlevelem alapján megmondta, hogy mit hova írjak. Annyira kedves volt, hogy el se hittem. Nem az ő hibája, hogy helyben nem lehet útlevelet fénymásolni, és 10 € taxot kifizetni, csak rossz a rendszer. Van egy bank, aki beszedi ezt a pénzt, de csak kedd és csütörtök 10.30.-ig, és ezt akkor közli amikor egy órát álltál sorba. Majd másnap lehet fizetni 10.30-ig. Javasolt egy másik bankot három utcával arrébb. Átmentem, bementem és rögtön kérdeztem, hogy ezt itt ki lehet fizetni? Szinte bolondnak néztek, hogy ezt csak egy bankban lehet befizetni. Na ezek után ordítottam olaszosan az utcán.  Aztán hazajöttem és jót röhögtem. Majd holnap. Az útlevelet Beatríz szívesen lefénymásolta, másnap reggel mentem korán az ominózus  bankba hiszen biztos voltam benne, hogy nagyon sokan lesznek. Így volt, szinte az utcán állt a sor vége.  Tíz óra után néhány perccel a pénztáros hölgy kijött és közölte spanyolul, hogy ő ugyan 10.30.-kor bezárja a kasszát és át lehet menni egy másik bankba befizetni, itt van 3 utcával arrébb. Nem jó a spanyolom, de értettem. mivel a sorban szinte angolul (is) beszélő várakozók álltak megszólaltam angolul, hogy oda sajnos nem érdemes menni mert csak itt lehet befizetni. én már megjártam ezt a kört, nem ajánlom. Az egész sor maradt a helyén, és jót mulatott a pénztároson. aztán valaki beszólt neki spanyolul hogy ha talán gyorsabban csinálná a munkáját 10.30.ra kész is lennénk. 10.25.-kor kaptam meg az elfogadó szelvényt, visszamentem a hivatalba, soron kívül mehettem be, és 10.35.-kor az okmány a kezemben volt. Tehát ma már tudom, hogy ezt egy nap alatt is meg lehet csinálni. Majd legközelebb....

Tanulás, tanulás, tanulás ez az egész. És vagy poénra veszem, és akkor működik, vagy erőltetem a dolgokat és akkor meg nem működik.

Hogy van-e honvágyam? Nincs! Vannak dolgok amik néha hiányoznak de leginkább a két legfontosabb személy hiányzik, Ő és az ebem. Nem egy lapon említendők,  mert megsértődnek! De Ő ezt úgyis érti :)  

Mindig is a kedvencem volt a spanyol nyelv, azért is vagyok itt, hogy megtanuljam olyan gyorsan ahogy csak lehet. Viszont amióta itt vagyok képtelen az agyam átállni erre a nyelvre, pedig olyan szép. Engem pedig most idegesít. Azt írtam a múltkor, hogy a lelkem megérkezett Mallorcára. Ja az igen csak az agyam maradt még otthon, és igazán ideérhetne már. Ha a lelkivilágom és az agyam nincs összhangban, akkor tök mindegy hogy hol vagyok, mit csinálok, milyen érdekes dolgok történnek velem, egyszerűen nem tudom értékelni. Szóval egyébként jól vagyok. Épp felfedezem a világot :)  



 

A dolgok sosem történnek véletlenül. Mindig mindennek oka van, csak ezek az okok nem mindig látszanak elsőre, idő kell hozzá, hogy kikristályosodjanak.
Ingatlanos létemre nem volt nehéz kiválasztani, hogy melyik lakás a legmegfelelőbb minden szempontból. De mért nem ezzel kezdtem az ittlétemet, hogy rászakadok a helyi újságokra és a netre. Utólag visszagondolva kicsit merész húzás volt. Nem lett volna gond ha nem találok lakást egy hét alatt mert a szállodában lehetett volna hosszabbítani, de azért úgy mégis. Tehát utólag visszagondolva jó döntés volt három napig pihenni és utána teljes gőzzel a lakásra koncentrálni, mert ez a lakás rám várt!

A tulajdonos először azt mondta az ingatlanos hölgynek aki egyébként nagyon jó barátja, hogy felejtsem el a lakást, mert sajnos csúnyán megjárták egy román lánnyal, és most újították fel az egészet. Már megint belefutottam, hogy a Budapest az NEM Bukarest! Az úr azt hitte, hogy Romániából érkeztem és hallani se akart rólam. Amikor végre megértette, hogy Budapest és az Magyarország hajlandó volt találkozni velem. Tehát hiába találtam meg a tuti lakást, hiába tudom kifizetni, még közel sem biztos hogy az enyém lehet. Szombat délelőtt 11 órára beszéltük meg a találkozót az ingatlanirodában. Sok tárgyaláson vagyok már túl de ettől úgy féltem mint a tűztől. Ki lehet ez a skót úr, aki ennyire bizalmatlan? Most állhatok neki újra böngészni a netet, járhatom a lakásokat amik irreálisan drágák és be kell érnem valami sötét lyukkal? NA NEM! Én ezt a lakást szeretném, mert pont ilyet képzeltem magamnak! Tizenegy óra előtt néhány perccel érkeztem ( fő a pontosság!) és már vártak. A skót úr meglátott, végigmért és azonnal olyan barátságos lett, hogy szinte el se hittem. Elmesélte, hogy mi volt a gond az előző bérlővel és természetesen most nagyon szeretné megválogatni, hogy kinek adja ki. Hozzáteszem teljesen jogos. Én is adtam már ki a lakásomat, és nekem sem volt mindegy, hogy ki lakik benne és hogyan használja.

Én arra számítottam, hogy egy nagy beszélgetés után időt kér mondjuk hétfőig, és addigra eldönti, hogy kivehetem-e. Hát erről szó sem volt ugyanis az ingatlanos hölgy ( Beatríz, aki azóta rengeteg dologban segít, és odafigyel rám) már a szerződést meg is írta mire én odaértem. Tulajdonképpen a skót úr minden információt megkapott Beatríztől rólam, és együtt eldöntötték már a találkozás előtt, hogy enyém a lakás. Így amikor a szerződést elém tették, hogy beszéljük át nagyon meglepődtem viszont eszemben sem volt vitatkozni, hogy akkor ez most biztos? Biztos volt.

Átbeszéltük, megbeszéltük, kifizettem, és átjöttünk együtt a lakásba. Megmutattak mindent, megkaptam a kulcsokat, megölelgettek, megpusziltak és azt mondták, hogy érezzem nagyon jól magam! Ha bármiben tudnak segíteni, azonnal szóljak és ők intézik. Egy óra alatt megvolt a bérleti szerződés, a használati utasítás, és a kulcs a kezemben. Illedelmesen elköszöntek és itt is hagytak immár az én lakásomban.

Szükségem volt néhány percre hogy felfogjam ha három nap alatt szereztem magamnak lakást, akkor nekem itt a helyem? Szoktam ilyeneket csinálni, igen tudom ez elég spirituális húzás de hát kell a feet back hogy jó döntést hoztam-e!?
Annak idején amikor Budapestre költöztem és munkát kerestem ( hozzáteszem véletlenül lettem ingatlanos) volt egy AC tesztem a DunaHouse központjában. Nem tudtam hogy mit takar pontosan az AC teszt csak sejtettem, hogy szituációs gyakorlat, hogy vágod ki magad egy necces helyzetben, hogyan dolgozol csapatban, stb... szóval a teszt előtt azt mondtam magamnak, ha ez  a teszt sikerül akkor az azt jelenti, hogy itt a helyem Pesten! A teszt pedig a csoportban nekem sikerült a legjobban. Megvolt a feet back! :)
Így voltam a mallorcai lakáskereséssel is ha vasárnap estig találok egy olyan lakást amire vágyom, akkor bizony itt a helyem. És a lakás meglett már szombaton.
Tiszta sor volt, hogy az utolsó éjszakát nem töltöm a szállodában hanem ahogy lehet áthozom a cuccaimat a saját lakásomba. Délután háromkor már mindenem itt volt.

Nem csak maga a lakás jó hanem a környék is. Nekem ez is fontos tényező hiszen itt fogok élni nap mint nap. És itt a környék is jó, nagyon jó. Minden van a közelben amire csak szükség lehet, így a bepakolás után jött a környék felderítése és az első bevásárlás. Alapvetően nem szeretek vásárolni ( nő létemre) de itt még ez is jó. A konyhai bevásárlás már szinte élmény. Sokkal jobb és egészségesebb alapanyagok vannak, nagyon változatos a kínálat szinte mindenből és az áruk az otthoninál alacsonyabb. Otthon nem szerettem enni, sajnos megszoktam, hogy naponta egyszer eszem azt is csak azért, mert muszáj. Itt viszont rákaptam az evésre, és mivel rendszeressé vált hogy normálisan eszem, még fogytam is.

Tehát berendezkedtem, kipakoltam, bevásároltam és az első vacsorát a teraszon költöttem el. Aztán végre kialudtam magam és még jobban felfedeztem a környéket és napról napra megerősödött bennem, hogy a legjobb lakást választottam. Jöhetnek a technikai dolgok és az ügyintézés. Telefon, Internet, N.I.E. szám és aztán majd a munka.

Néhány falba sikerült belefutnom az elején de ez hozzátartozik, át kell élni, ettől leszek erősebb és tanulom meg az itteni szokásokat és rendszert. Az én számomra az Internet elengedhetetlen, így ezzel kezdtem a sort. Hamar kiderült, hogy egy tonna papír kell hozzá. Bérleti szerződés,spanyol bankszámlaszám és persze a N.I.E. szám. Akkor sorjában be kell szerezni őket. A N.I.E. szám egy un regisztrációs szám ami alapján nyilvántartásba vesznek, és ezzel mallorcai lakos leszek. Kacifántos volt elintézni és kalandos is, pláne ha még a bankban szívatják is az embert, de miután jó olaszosan kiordítottam magam, másnap visszamentem kifizetni a 10 €-t és öt perccel később a kezemben volt a zöld igazolásom,így valóban mallorcai lakos lettem.
Mivel a lakás közelében bank is van hamar csináltattam egy számlát és mehettem végre az Internetet intézni. Néhány nap és végre hasít otthon a gyors internet! Vagyis ezt hittem. A szerződéskötéskor azt mondta a szolgáltató, hogy max egy hét, ennyit igazán kibírok. Mivel van mobil Internetem annyira nem vészes az egy hét. Sajnos ez nem így történt. A szolgáltató nem mondta hogy korlátozott a szolgáltatás és extrán kell fizetni a túl forgalomért és azt sem mondták, hogy a modem 160€! pedig kérdeztem. Így ezt a szerződést felmondtam, és kötöttem egy másik céggel szerződést. Ők is azt mondták, hogy max egy hét, a net korlátlan, és a moden 60€. Na jó, még egy hetet csak kibírok. Eltelt egy hét és a cég sehol sem volt. Felhívtam az üzletkötőt, hogy mi újság? Kért néhány perc türelmet, hogy utána néz! Kb egy órával később írt egy sms-t, hogy ő már nem dolgozik ennél a cégnél, és ez a cég a legrosszabb! Köszi! Hát ezzel sokra megyek. Írtam egy levelet a cég központjának, hogy ez most mi? Mi van a szerződésemmel, és mi van az Internetemmel? Kaptam egy automata választ, hogy az ügyemet feldolgozzák és jelentkeznek. Másnap az utcán összefutottam egy kollégával és kérdeztem, hogy mi van? Mosolygósan mondta, hogy minden ok! Nála van a szerződésem és még aznap délután hív, jön hozzám és intézzük, ennek már egy hete, és még semmi!
Tegnap keresetem egy harmadik szolgáltatót, ahol a modem ingyen van, vezetékes telefon ingyen van, és 24 óra alatt aktiválnak. Hát erre várok most...     
     
 

Tehát Október 31. kora délutánján érkeztem Mallorcára. Várt a szállodai szobám Arenalban, és délután két kedves magyar ismerős akikkel a neten ismerkedtem meg. Ők már két éve élnek itt, és sok hasznos ötletet, tanácsot kaptam tőlük, és én is tudtam mondani nekik olyan helyet ahol még nem jártak. A reptérről a szálloda csak négy km a taxisom pedig egy hölgy volt. Az meglepett, hogy csak spanyolul beszél. Nem volt túl kedves és amint fizettem, kidobálta a bőröndjeimet az utcára és már indult volna is. Megkértem, hogy legyen kedves a szállodáig odahúzni a csomagokat csak nem hagynám itt őket az utcán míg beviszem a kezemben lévőket. Duzzogva odarángatta őket a bejárat elé, és már ott sem volt. Azóta volt még egy bosszantó Taxizásom, amikor a N.I.E számomat intéztem. Mivel csak egy címem volt a hivatalhoz kénytelen voltam a szolgáltatást igénybe venni. A belvárosban ültem be az autóba megmutattam a címet és amikor odaértünk akkor esett le, hogy a fél várost bejárta a taxis pedig nagyjából a harmada távolságra voltunk a helytől, így 3 € helyett, 9-et fizettem. Minden útikönyv azt írja, hogy az itteni taxisok nagyon barátságosak, és kedvező az ár is, ezt sajnos tapasztalatból tudom, hogy nem így van. Visszafelé már busszal mentem pláne, hogy tudtam hol vagyok és milyen közel van a belváros. Ennyit a Taxiról!

A szállodával mázlim volt...legalábbis első benyomásra. A recepciós nagyon kedves, barátságos és segítőkész volt. A szoba nem éppen a Ritz de arra a pár napra bőven megteszi. Első este viszont gyanús lett valami... A szálloda halljában ültem, és lógtam a neten amikor észrevettem, hogy szállingóznak vissza az itt lakó vendégek de nő egy szál sincs köztük. Itt csak pasik vannak? Ráadásul fura pasik. Valami nem stimmel. Majd másnap a reggelinél kiderül.

Másnap a reggelinél megnyugtató látvány volt egy német anyuka a tízéves forma kisfiával, akkor valamit biztos benéztem. Két nappal később kiderült, hogy bizony jól vettem le a dolgokat ez egy melegek számára preferált szálloda. Pegasus Playa. Ettől függetlenül bárki megszállhat itt, de alapból "meleg" a hely. Sejtettem, hogy Arenal utószezonban nem az a nyüzsgő, korzós hely lesz, de az első este megfogadtam, hogy sötétedés után jobb ha nem vagyok az utcán. Egy naplementét bevállaltam mert a partszakasz legszebb naplementéje itt van, de ahogy a Nap eltűnt, én is, vissza a szállodába. Már otthon biztos voltam benne, hogy lakást biztosan nem ezen a környéken szeretnék bérelni, és a valóság igazolt is. Semmi bajom a feketékkel, de ezen a részen túl sok van belőlük. Könnyen szóba elegyednek, pláne ha utánam jön az utcán és leszólít. Tehát jobb a békesség.

Nappal  viszont teljesen biztonságos. Fogtam egy könyvet meg törölközőt és három napig olvastam a homokban ülve. Idő kellett, hogy eljusson a tudatomig, hogy a mellettem ötpercenként felszálló repülőgépek nem fájdítják a szívemet, nem emlékeztetnek arra, hogy öt nap múlva én is ott fogok ülni az egyiken és megyek haza. Nekem azt kellett megszoknom, hogy nem sietek sehová. Majd lesz lakásom ( vasárnapig biztosan) majd lesz munkám, majd nagyon jól fogom beszélni a spanyolt. Időm, mint a tenger :)

Három nap lazítás és a környékbeli nagyon rossz ingatlanos feltérképezése után leültem a net elé ( kaptam egy címet a recepcióstól) és nekiálltam keresni és jelentkezni rájuk. Kb. tíz lakás tetszett, nyolcnak írtam, és három válaszolt vissza. Az egyik egy ingatlanos hölgy volt. Valahogy érzésre őt választottam. Másnapra megbeszéltünk egy találkozót, és kértem, hogy keressen még ehhez hasonlót. Nagyjából sejtettem, hogy hol van San Agustí de amikor ideértem, nagyon meglepődtem. Ismertem ezt a részt csak a név nem ugrott be. Ha a spanyol király nyári rezidenciája itt van, akkor az önmagáért beszél. Tehát megkerestem az ingatlanirodát és a hölgyet. Jót súgtak a megérzéseim, mert a valóságban is nagyon kedves. Akkor most megyünk abba a lakásba aminek a hirdetésére jelentkeztem, de előtte mutat egy másikat, itt van rögtön a sarkon. Megláttam az épületet, a ház belső részét, aztán azt lakást. Erre mondják azt, hogy mindig a legelsőt kell választani. Alig tudtam kijönni a lakásból annyira tetszett. Utána megnéztük azt a lakást amiért jöttem, borzalmas volt pedig tengeri kilátása van. Másnap végigjártam a környék összes ingatlanosát ( van bőven) de egyik lehetőség sem közelítette meg az elsőt. Délután visszamentem az ingatlanos hölgyhöz, hogy ha még megvan az a szép lakás, akkor gyorsan kivenném. Kicsit kacifántosan indult az egyeztetés a tulajdonossal, de végül az enyém lett. 

Utolsó éjjel a szállodában sikerült összetalálkoznom a világ legnagyobb csótányával. Barna, arasznyi nagyságú a teste, plusz a csápjai. Épp tartott az ágyam felé. Fel se fogtam, hogy mi ez és mekkora csak reflexből leütöttem a cipőmmel. Lerohantam a recepcióra, VIKTOR! Mi ez az állat a szobámban? Ő meg csak röhögött, és hozott kéztörlőpapírt. A szép neve a "kis" állatnak, Kukaradzsa. Hát nem tudom, annyira nem kedveltem meg a dögöt.

Ezek után meg pláne nagyon vártam már, hogy átköltözhessek a saját lakásomba. Itt vagyok.
 
 

A pálmalevél beszámolómban azt írtam hogy egy augusztusi reggelen határoztam el, irány Mallorca! Az igazság az, hogy ez nem egészen így történt, és ennek tanúbizonysága egy üveg 3 puttonyos Tokaji Aszú amit az idei foci vb-re vettem. A spanyol vb győzelemre tettem fel a jövőmet. Ha nyernek az egy erős jel lesz a számomra. Az üveg Tokaji itt van velem a polcomon még bontatlan pedig Spanyolország nyert :) Mivel a vb döntőt egyedül néztem kár lett volna levegőt adni neki, várja a kellő alkalmat a kibontásra.

És Spanyolország bizony nyert! Életem egyik legizgalmasabb és legszebb meccse volt, sajnos Hollandia alulmaradt. Ezután történt meg az hogy egy vasárnap reggel az "irány Mallorca!" kijelentésemre ébredtem és mint tudjuk innen már nem volt visszaút. Az indulásomig történt dolgokat nagyjából elmeséltem de az, hogy most itt vagyok egy nagyon hosszú folyamat eredménye. Nem vagyok hazárdjátékos, nagyon sokáig rágódom a fontos lépéseken, nehezen döntök, sokáig mérlegelek de ha meghoztam a döntést akkor Isten nem tántoríthat el. 

Az indulás előtti utolsó napok a pakolásról és a barátoktól való búcsúzásról szóltak. Igazából fel sem fogtam, hogy mit csinálok csak sodródtam az eseményekkel. Talán a barátnőm reakciója értette meg velem, hogy én most elhagyni készülök az otthonomat és mindent amit megszoktam, kialakítottam, felépítettem. Tengerpart, napsütés és egy újrakezdés vár és arra nem is nagyon gondoltam hogy ezzel másoknak némi fájdalmat fogok okozni. Nem önzőségről van szó csupán arról, hogy én tudom hova megyek, nagyjából azt is hogy mi vár rám, ők pedig maradnak itt, vagyis ott. Internet kapcsolatom lesz velük és nem fogunk hetente találkozni és kávézóban jókat traccsolni, nem sétálunk a Kopaszi gáton, nem megyünk együtt meghallgatni valamelyik barátunkat egy clubban. Én itt ők pedig otthon. Szeretek egyedül lenni, sosem okozott gondot hiszen mindig feltalálom magam de otthon voltam, itt pedig teljesen egyedül. Motoszkáltak ezek a gondolatok az agyamban de könnyen ismerkedem, könnyen illeszkedem be egy új környezetbe tehát ettől nem féltem. Inkább attól tartottam hogyan fogom majd a bécsi reptéren becsekkolás után megtalálni a kaput ahol a gépre kell majd felszállnom. Utólag visszagondolva vicces, hogy pont ettől féltem. Két évvel ezelőtt költöztem Veszprémből Budapestre hasonló elhatározással. Litér községet képviseltem egy fotókiállításommal az I. Nemzeti Vágtán. Két napig az én fotóimat látni az Andrássy úton? Ez is inkább utólag nagy eredmény a számomra. Tehát ez az esemény ihletett engem arra, hogy Pestre költözzek. Egy kedves barátomnál laktam azon a hétvégén, és mire a vágta végén összepakoltam, és elindultam haza Veszprémbe eldöntöttem, hogy Budapestre költözöm. Akkor már azt is tudtam, hogy ez lesz az alapja annak, hogy utána még messzebbre költözzek. Az elmúlt két év Pesten teljes mértékben visszaigazolta, hogy jó döntés volt, jó tanuló idő és jó felkészítő tréning volt ahhoz, hogy most Mallorcán legyek.

Hát eljött az Október 31.-e. Elköszöntem mindenkitől ( akitől esetleg nem, ezúton kérek elnézést! ) ahogy illik az utolsó két napot a családommal töltöttem, és vasárnap reggel elindultunk a tesómmal a bécsi reptérre. Amikor elhagytuk Veszprémet akkor kezdett el leesni, hogy hoppá mit tettem!? Elkezdte az agyam kódolni és a lelkivilágom átérezni a dolog súlyát. Két könnycseppet lenyeltem, megráztam magam, irány az új életem! :) Amíg a reptérre értünk, lógtam a telefonon hogy még halljam a számomra oly fontos hangokat. Megérkeztünk a reptérre, becsekkol, volt némi gondom a plusz csomaggal, mert jeleztem a többletsúlyt de mégsem regisztrált a légitársaság, de még ez sem bosszantott fel. Néhány mail váltással vissza fogom kapni a pluszban fizetett összeget. Elváltam a tesómtól és beléptem a fotocellás ajtón. Útlevél, csomagátvizsgálás és ott álltam egyedül! Annyira egyedül, mint még sosem. Vagyis ezt kellett volna éreznem, de NEM! Egy perc alatt megtaláltam a B 30-as kaput, vettem egy uccsú bécsi kávét és vártam a kapu nyitását.

A gép délben indult. Megszoktam hogy ha repülök akkor a légiutas kísérők gondosan rászólnak mindenkire, hogy telefonról nem lehet zenét hallgatni akkor sem ha off in módba állítom. Hát itt erről szó sem volt. A gép nagyon üres volt, elvétve egy két utas, így bőven kényelmesen utaztam, tipikus busz feeling. A felszállás azért egy kicsit mindig katartikus élmény most meg pláne! Zene a fülbe és az út feléig potyogtak a könnyeim. Lezártam életem egyik szakaszát és jöhet a következő epizód. Volt két teljes órám arra, hogy átszellemüljek, átkattanjon az agyam és élvezzem a rám váró élményeket.

Amikor elkezdett ereszkedni a gép az én lelkem már messze járt az otthonomtól, megérkezett Spanyolországba. Amikor pedig a felhők közül kirajzolódott Mallorca szigete, tudtam, hogy itthon vagyok :)
Megkapom a csomagokat, keresek egy Taxit, irány a szálloda és egy hetem lesz arra, hogy megtaláljam az albérletemet.
Amikor a csomagjaimat ( maradéktalanul) megkaptam, és kijöttem a reptér elé felhívtam a barátnőmet és csak annyit mondtam, MEGCSINÁLTAM, itt vagyok! :) Aztán kerestem egy Taxit és ettől kezdve kaland kaland hátán.....
   

Ez év Áprilisában írtam az Indiai Pálmalevéllel kapcsolatos érzéseimről, gondolataimról. Arról, hogy én is regisztráltam magam majd egy éve, és arról, hogy türelmesen várom az én levelemet. Azóta sok minden történt. Ritkán jutok válságba, és ritkán jutok el arra a pontra, hogy valaki mondja már meg, hogy mi van velem! Június volt az a hónap amikortól kezdtem úgy érezni, hogy kicsúszik a talaj a lábam alól, és nem tudok mit kezdeni magammal és a gondjaimmal. Egyre több lett belőlük, és képtelen voltam megoldani őket. Szorgalmasan meditáltam, és módszeresen kellett magamba vernem, hogy MINDEN RENDBEN VAN! Pedig nem volt rendben, és az agyamat csak ideig óráig tudom átverni. Ha alapvetően nem érzem jól magam a bőrömben, akkor a legkisebb dolgokat sem tudom megoldani vagy átvészelni. Egyszerűen elegem lett! A munkámból, az emberekből, a környezetemből, de leginkább saját magamból. Sokszor néztem magam kívülálló szemmel, és nagyon nem tetszett amit láttam. Egy idegbeteg, rosszkedvű, rosszindulatú, türelmetlen, valakit láttam.

Egy Augusztusi vasárnap reggel arra ébredtem, hogy hangosan kimondtam, irány Mallorca! Először megdöbbentem, hogy ez most honnan jött? Természetesen előzménye volt hiszen tizennégy évvel ezelőtt amikor először jártam itt, tettem magamnak egy fogadalmat, hogy amint lehetőségem lesz rá, Mallorcán szeretnék élni. Ez akkor még csak egy álom volt de az álmok arra valók, hogy megvalósítsuk őket. Na de azért úgy mégis! Honnan a csudából jött ez a hangos gondolat, hogy irány Mallorca!?  Próbáltam elhessegetni a gondolatot, Nóra lökött vagy! Ez nem így megy! Pedig de! Ez pont így megy.

A hangos gondolat után úgy két hétig figyeltem magam, hogy múlik-e az érzés és a vágy, de nem múlt hanem napról napra erősebb lett. Ha pedig egy gondolat nem múlik el hanem egyre erősebben tombol bennem, akkor azt komolyan kell vennem. Ezért szép lassan elkezdtem információkat gyűjteni, hogyan is tudnék átköltözni Mallorcára. Először óriási feladatnak tűnt, szinte teljesíthetetlennek. Ott a munkám, amiben állítólag nagyon jó vagyok csak már belefásultam, és tudtam, hogy ennél sokkal többre vagyok képes. Mi lesz a barátaimmal, a magánéletemmel ( már ha van egyáltalán) és persze a családommal. Ők biztosan ki fognak akadni, hogy ezt most úgy mégis hogy gondolom!? Sok embernek még munkája sincs, én meg pont a csúcson hagyom abba? Az apukám szavai viszont egyre gyakrabban a fülembe csengtek, MENJÉL! Mindened megvan ahhoz, hogy külföldön jól boldogulj. Ettől függetlenül tudtam, hogy neki fog a legjobban fájni ha elmegyek. Átgondoltam, átrágtam mindent, és úgy döntöttem, hogy nincs veszítenivalóm. Ha esetleg nem sikerül, akkor nyaraltam egy jót és megbizonyosodtam arról, hogy Magyarországon van a helyem.

A   következő hetek azzal teltek, hogy előkészítettem amit csak lehet. Információkat gyűjtöttem, és figyeltem a történéseket, hogy mit kapok válaszul, menjek vagy maradjak? Szabad utat kapok, vagy falakba ütközöm? És falak sehol sem voltak, ellenkezőleg. Az egyik és talán leghatározottabb visszajelzés a zöld utamhoz az volt, hogy majd 1 év után megjött a vevő a házamra. Először szinte el sem hitem. Hoztam egy döntés, hogy irány egy másik ország és rá két hétre itt a vevő a házamra? Utólag visszagondolva akkor is eljöttem volna ha ház még mindig meglenne, maximum  kiadom albérletbe, és abból fizetem az ittenit. De! Eladtam! Így természetesen még nyugodtabb voltam a jövőmet illetően. Tehát szépen alakultak a dolgok de közben mégis ott motoszkált bennem, hogy mit csinálok?

Az utazás előtt egy jó hónappal a lelkem már annyira össze volt törve, hogy kínomban felkerestem egy pszichológus-életvezető tanácsadót, hogy mondja meg mi van velem..... az első alkalom arra volt jó, hogy még jobban összezavarjon és kb. 10 alkalom kellett volna ahhoz, hogy kibogozzuk a dolgaimat. Erre viszont sajnos nem volt időm, és őszintén kedvem sem. Így a többi időpontot lemondtam. Hát ez nem jött be. Egy barátom javasolta, hogy kérjek időpontot családállításra, az mindent megold szinte azonnal. Kaptam egy telefonszámot, felhívtam, és kértem egy időpontot gyorsan mert másfél hét múlva indulok Mallorcára! Megkaptam az időpontot, amit két nappal később le is mondtam. Egész egyszerűen nem tudtam azonosulni vele, így pedig sok értelme nincs. Sok dolgot intéztem egyszerre fáradt, kimerült és tanácstalan voltam. Csak mentem mint egy gép és csináltam a dolgomat és vártam az Október 31.-t, az indulásom pillanatát.   

Egy héttel az indulás előtt volt még egy szakmai vizsgám, ismét egy bizonyítvány, ismét jól teljesítettem. Örültem a sikeremnek, de igazából ez sem dobott fel. Vizsgázni abból a témából ami két éve a munkám, nem nagy cucc. Megkaptam a bizonyítványomat, és annak örültem leginkább, hogy ettől a perctől kezdve már csak az utazással kell foglalkoznom. A repjegyem megvolt, a szállodám megvolt, bementem az irodába, hogy kicsit dolgozzak hiszem szinte már szabadságon voltam, és akkor megcsörrent a telefon.

Szia! Ildikó vagyok a Pálmalevél Szövetségtől. Azt hittem, hogy ismét egy előadásra invitál a kedves hölgy, és elkezdtünk csevegni. Meg se hallottam, hogy Ildikó azért hív mert megvan a pálmalevelem, és mikor tudok menni a felolvasásra, most a hétvégén vagy a jövőhét elején. Kb két perc után esett le, hogy MI VAN? Levert a víz, futkosott rajtam a hideg, rettentően örültem, de leginkább fel se fogtam. Ildikó jót nevetett rajtam, hogy igeeen! Megvan! :) Jöhetsz! Hát ennél jobbkor nem is lehetne. Megbeszéltük, hogy másnap szombaton reggel 10-kor a Pálmalevél Szövetség új székházában várnak rám, és találkozom azzal a levéllel, amire 10 hónapig vártam.

Eszembe sem jutott, hogy esetleg az azonosításnál kiderül, hogy vaklárma és sajnos nem az enyémet találták meg. Az információ, hogy megvan a levelem valami végtelen nyugalommal töltött el, és akkor kapom meg amikor a legkevésbé sem számítok rá, indulás előtt pont egy héttel, a születésnapom előtt 3 nappal.  Egyértelművé vált, hogy jó döntés volt lemondani a további időpontokat a pszichomókussal ( pedig jó a csaj) és jó döntés volt kihagyni a családállítást is. Ismét tudtam, hogy csak a megérzéseimre kell hallgathatnom. Tehát egyet kell csak aludnom, és minden kérdésemre választ fogok kapni. Nincs elvárás, nincs feltétel, nincs agyalás, csak nyugodtnak és jókedvűnek kell lennem, ennyi az egész.  

Attól a pillanattól, hogy Ildikóval beszélem, egyeztettük a másnapi időpontot, átkerültem egy másik dimenzióba, ahol mosoly, és végtelen nyugalom van. A rosszkedvem, türelmetlenségem, rosszindulatom, kételyeim egycsapásra eltűntek. Olyan nyugodt lettem, mint még soha. Most jó volt magamat kívülálló szemmel látni.

Másnap, szombat reggel 10-kor ott voltam a Pálmalevél Szövetségnél. Sokkal jobb ez a hely, mint a Sóter Club volt. Meghitt, családias, kellemes, otthonos, és már vártak! :) Öt kedves ember akik velem együtt aznap kapják meg a várva várt levelüket és talán sok választ is, valamint a a szövetség munkatársai. Az első teendőm az volt, hogy menjek be a szentélybe, meditáljak néhány percig és hangolódjak rá a rám váró élményre. Végre csak magammal kell foglalkoznom, és a nap végére minden a helyére kerül. Persze azért kattogtak a gondolatok a fejemben, és a legrosszabbra is fel voltam készülve. Mit tehettem az előző életemben, ami a mostanira van kihatással, és milyen feladatokat fogok kapni, hogy jóvátegyem őket, és a hátralévő  életemben minden rendben legyen, vagy legalábbis sokkal nagyobb rendben, mint most. Amíg várakoztunk, sokat beszélgettünk és hamar kiderült, hogy ez a csapat hasonlóan gondolkozik, és hasonló gondjaik vannak, de persze nincs két egyforma ember. Kimondottan kedves, nyitott, barátságos emberek egytől egyig, és várunk :)

Nagyjából egy óra múlva jött értem Zoli a tolmács, hogy most én következem az azonosítással, izgulok egy kicsit? Nem kicsit!

Felmentünk a felolvasó szobába, és megvártuk az indiai SKYPE kapcsolást. NAMASTE! :) hát eljött a pillanat, hogy kiderüljön van-e levelem, és ha igen, akkor mit írtak nekem oly régen, és én ebből mit tudhatok meg. Az azonosítás kb 20 percig tartott, ha jól emlékszem a 15. levél volt az enyém. Az első kérdés amiből kezdtem kikörvonalazódni az volt, hogy tanácsadással foglalkozom? Yes Sir! A születési dátumom következett, bár ez önmagában nem minden hiszen anno megadtam. Amikor viszont az apukám keresztnevét hallottam, könnycseppek gördültek le az arcomon, és hangosan nevettem, Igen, ez vagyok én! Tehát MEGVAN! Az örömömnek Indiában is úgy örültek, mint én. A beazonosítást követően a felolvasóknak időre van szükségük, hogy átolvassák a levelemet, vagyis kódolják és kiderüljön, hogy mit tudhatok meg belőle. A csoportban én voltam az  utolsó akinek majd felolvassák a levelét, amit nem bántam mert így volt időm felkészülni, és kiélvezni a várakozást. Elmehettem volna addig haza, vagy csinálhattam volna valami mást de én maradni akartam, mert ebből a lelkiállapotból nem akartam kizökkenni. Ezt a napot magamra szántam, a levelemre, és mindezek hangulatára. Így maradtam a többiekkel, beszélgettünk, várakoztunk és izgultunk egymásért. 

Aztán eljött az én időm, az én felolvasásom, az én levelem, az én életem története. Ismét a felolvasó szobában voltam, Zolival a tolmáccsal.

Elkezdődött a felolvasás, és én még mindig a legrosszabbakra voltam felkészülve. Nyilván az előttem lévő csoporttársak által töredékes infók alapján és persze a saját életem történései ezt váltották ki belőlem.

És Indiában csak meséltek és meséltek nekem. Az eleje talán egy kicsit unalmas is volt, mert a beazonosításkor ezeket a dolgokat már mind elmondták. Mikor születtem, melyik napon, kik a szüleim, egy testvérem van, nem vagyok házas, stb.... Igen! Türelmetlen voltam. Valami kézzelfoghatót szeretnék hallani. Az alap információk után a felolvasók kértek néhány perc szünetet, és aztán folytatjuk.

És néhány perc múlva folytattuk, folytatták. Jól jött a hatásszünet mert ekkor kezdődött a levélnek az a része amire olyan nagyon vártam már. Megtudtam, hogy mit követtem el az egyik előző életemben, ami a sok zűrzavart okozta a mostani életemben, és mivel ezt most már tudom, ezennel vége is a rossz szériának. Megtudtam, hogy mikor megyek férjhez, hogy egy gyerekem lesz, és mi várható a továbbiakban. Azt is tudom, hogy szép hosszú életem lesz, és mivel fogok foglalkozni úgy ötven éves koromtól. Mind csupa jót és jót mondott nekem a levelem. És még mindig türelmetlen voltam mert a sok jó hír után vártam a feketelevest, de nem jött. Kicsit hiányérzetem volt, hogy csak ennyi? A felolvasás végén természetesen kérdezhettem. Három kérdésem volt összesen. Mivel a mallorcai utazásomról és a leendő férjem kilétéről semmit sem mondott a levél, rá akartam kérdezni mindenképpen. Itt állok életem egyik legnagyobb lépése előtt, és erről egy szó se esett, miért? Így feltettem a kérdést, hogy mit várhatok ettől az utazástól, jó ötlet-e egyáltalán, menjek vagy maradjak? A felolvasók jót mulattak rajtam! Emlékszel, hogy mivel kezdtük a leveledet? Három nap múlva lesz a születésnapod. Ettől a pillanattól kezdve bármit lépsz és bárhogyan is döntesz, csak jó lehet. Mindig tudni fogod hogy mi a jó lépés és mi az ami nem. Na és maradok vagy néhány hónap után visszajövök? A válasz ismét az volt, ha te úgy gondolod, hogy maradni szeretnél akkor az lesz a jó döntés, ha úgy érzed, hogy visszajönnél, akkor az lesz a jó döntés, csak rajtad múlik. És tudni fogod! Akkor már csak egy kérdés maradt, ismerem már a leendő férjemet, vagy csak ezután fogom megismerni. És ezzel a kérdéssel ki is vágtam a biztosítékot! Mit mondtunk az imént? Mindent a születésnapod után! Akkor fogsz találkozni vele, de az nem derült ki, hogy ismerem-e vagy sem.

Elköszöntünk Indiától és a pálmalevél felolvasóktól és én csak ültem ott tovább. Nem értettem semmit. Kicsit olyan Mátyás királyos érzésem volt, hoztam is meg nem is. Zoli látta rajtam, hogy kissé csalódott vagyok. Valami katartikus élményre és konkrét dolgokra, történésekre számítottam. Ugye, hogy mégis csak voltak elvárásaim?! A csoport többi tagja 5 és 15 karmatisztító feladatot kapott, én meg csak kettőt, és ezek nagyon csekély feladatok voltak. Zoli csak nevetett rajtam, nem erre számítottál, ugye? Hát nem. Elmagyarázta, hogy a csalódás helyett inkább nagyon örülnöm kellene hiszen ritkán fordul elő, hogy valakinek ennyire kevés múltbéli törlesztése legyen. A rosszra voltam felkészülve, és "sajnos" be kell látnom, hogy nem vagyok rossz ember, sőt!  Nekem nem konkrétumokra volt szükségem hanem visszaigazolásra, azt pedig maradéktalanul megkaptam. Én tökéletesen tisztában vagyok az utammal, magammal, nekem csak a megerősítés kellett! 

Hazaértem, lerogytam a fotelba és csak néztem ki magamból, hogy most mi is van? Néhány perc múlva elkezdtek visszaperegni a felolvasás kockái a fejemben, és elkezdtem érezni és átérezni, hogy mi is történt. Beállítottam magamat magam előtt egy rossz embernek, tele hibákkal, és hiányosságokkal, és a levelem pedig azt mondta nekem, hogy nincs velem az ég világon semmi baj. Olyan tényt, és üzenetet kaptam amire nem is számítottam.

A következő napok történései pedig igazolták, hogy minden tökéletesen rendben van velem. A nyugalom amit attól a perctől éreztem, hogy megtudtam a levelem létezik és hamarosan megismerem a tartalmát, még ma is tart. Ma már Mallorcán élek, lassan két hete. Szó nélkül aláírtam az egyéves bérleti szerződést a lakásomra, amit három nap alatt találtam, és első látásra szerelmes lettem belé, és boldogan állok a rám váró feladtatok, kihívások, sikerek és csodák elé. Ismét van hitem önmagamban és erre az érzésre már csak vigyáznom kell. Ismét bízom önmagamban, és a megérzéseimben. Ma már örülök, hogy nem kaptam a levelemtől konkrét tényeket csak körvonalakat, mert így enyém lesz a dicsőség és enyém a választás lehetősége is.  

Kovács Anett Nóra

Igen, ez valóban egy vonzó és örök kérdés, amiről napestig lehet beszélni és elemezni, sok oldalról megközelítve. Ha szerelmes vagyok, boldog vagyok? Ha boldog vagyok, feltétlenül szerelmesnek kell lennem? Azt gondolom, nem feltétlenül, de a két érzés mégis oly szorosan tud egymáshoz fűződni.

A szerelem, mint örök téma

Szerelem? Hivatalos elemzések szerint, 1-3 évig terjedő (nem szabadságvesztés) hanem sima kémia. Nem „hivatalos" tapasztalatok szerint a szerelem az emberiség egyik legvitatottabb és legszebb érzése. A lerágott csont szerint: öl, butít, és nyomorba dönt. Ugyanakkor mégis annyira ragaszkodunk hozzá, hogy képesek vagyunk szinte bármit megtenni azért, hogy egy kicsit szerelmesek lehessünk. Vannak, akik gyakran képesek szerelmesnek lenni és vannak, akik csak nagyon ritkán. Nem is tudom melyik a jobb? Ahhoz, hogy én szerelmes legyek, nem elég

a szimpátia és nem elég egy jól sikerült este. Ahhoz, hogy szerelmes legyek, nekem több kell! Leginkább idő, hogy teljes bizalommal viseltessek a partnerem iránt és bármikor, bármilyen pillanatban jól érezzem magam a társaságában.   

Nálam a szerelem kialakulása hosszú folyamat. Szép lassan érik meg, mint a gyümölcs a fán és közben tele van meglepetésekkel. Azok az emberek, akik pedig gyakran tudnak szerelembe esni, ezt az érzést biztos másképp élik meg vagy szerencsésebbek és egész egyszerűen, gyakrabban futnak össze Ámorral? És hogy a kettő közül melyik a jobb, az egy másik fejezet.

Szerelmesnek lenni viszont nem csak a partnerünkbe tudunk lenni, hanem olyan valakibe is, aki felé semmilyen sexuális vonzalmunk sincs. Egy anya szerelmes a fiába és egy apa szerelmes a lányába. A Világ legtermészetesebb érzései, melyek csodásak de mégis a szerelem egy másik válfajához tartoznak. Van, aki a munkájába szerelmes, van, aki az autójába, otthonába, vagy akár a tengerbe. Mindegyik szerelem, de ugyanakkor mégis más és más.

Elhanyagolt boldogság?!

Szerelmesek ugyan merünk lenni és szeretünk is de, boldognak lenni már nem merünk olyan gyakran. Ez most cáfolható állítás lehet, de elmagyarázom! Ha megkérdezzük az ismerőseinket, hogy vannak, mi újság velük? A többsége azt fogja válaszolni, hogy kösz jól vagyok, vagy elkezd panaszkodni. Hány ismerősünk fogja az előbb említett kérdésre kapásból azt válaszolni: képzeld, boldog vagyok! Hát túl sokan nem. És nem biztos, hogy azért nem mondja, mert nem az, hanem azért mert sajnos a mai világban nem divat boldognak lenni. Boldogok lehetünk pici apróságoktól, akár egy szelet csokitól és lehetünk nagyobb dolgoktól is.

 És akkor most itt egy kicsit összemosódik az öröm és a boldogság érzése és fogalma. Minden embernél máshol van a két érzés küszöbe és határa. Én ahhoz a „táborhoz" tartozom, akik a legapróbb dolgoktól boldogok tudnak lenni és igazából nem is szeretem a „nagy tábla csokit". Viszont – ahogy ezt tapasztaltam- a legtöbb embernek inkább a nagy tábla csokira van szüksége még egy kis örömhöz is nem, hogy a boldogsághoz.

Törékeny, mint a porcelán

A szerelem önmagában boldogság ezzel talán mindannyian egyetértünk.  Tehát ha szerelmesek vagyunk a tengerbe és épp egy Naplementét nézünk egy szép tengerparton, akkor bizonyára boldogok is vagyunk. A boldogság azonban érzékeny „lény". Roppantul törékeny és nincs velünk mindig. A boldogság csak pillanatokra, vagy percekre néha néhány órára van csupán velünk, aztán eltűnik. Hogy miért tűnik el? Azért, hogy amikor legközelebb visszajön, akkor még nemesebb érzéseket hozzon magával. A szerelem ugyanilyen. Jön és megy. Azt mondják a tapasztaltak, a szerelem úgy megy, ahogy jön! Ha hirtelen és gyorsan, akkor úgy is távozik. Amikor pedig hosszú az út, akkor a boldogság is tartósabb lesz. És ebben a mondatban már össze is mosódott a szerelem és a boldogság.

Ha a szerelemmel ügyesen bánunk és megtanuljuk beosztani, akkor ő is tartós lehet. Ugyanis nem hiszem, hogy egy nagyon szörnyen átlagos, kicsit hajtósabb nap után hazaérve, pont szerelmesek vagyunk a párunkba. Leginkább egy forró fürdőre és egy jó alvásra vágyunk. Azonban amikor egy randevút beszélünk megy egy étteremben a szeretett férfival\Nővel, akkor legszívesebben kihagynánk az esti színházat. Igen, ilyenkor nagyon könnyen tud szerelembe esni az ember. Egy jó pillanat elég, hogy partnerünkbe szerelmesek legyünk és persze a boldogsághoz is, csak tudnunk kell jó időben jó helyen lenni, hogy azt a néhány másodpercnyi boldogságot és szerelmet el tudjuk kapni, hogy minden pillanatát élvezhessük. Nem hiszem, hogy van olyan Ember, aki a nap minden percében szerelmes lenne, pláne ha egy tárgyalás kellős közepén kő keményen kell érvelnie az üzletfelével. Szerelmes abba az illetőbe lehet lenni, akit őszintén szeretünk is. Szeretni a nap minden percében lehet, igen egy tárgyalás közben is.

És amikor a szerelem elillant és elment vele a boldogság is, akkor nem olyan jó nekünk. Viszont amikor nem olyan jó nekünk, akkor tudjuk igazán értékelni, hogy mennyire volt jó nekünk, amikor boldogok és talán szerelmesek (is) voltunk. Ha van olyan ember, aki átélte már egyiket, másikat vagy akár mindkettőt egyszerre, akkor AZ valóban egy szerencsés „találkozás". Az ilyen kettős találkozás sajnos ritka, mint a fehér holló, kitartóan és türelmesen kell várnunk rá, hogy a vállunkra szálljon, és bíznunk kell benne, hogy sokáig marad velünk, ha ebben nem hiszünk, nem is érdemeljük meg, hogy szerelmesek és boldogok legyünk.

Én hiszek benne, és abban is, hogy ezzel a bizalommal és hittel nem vagyok egyedül.

Kovács Anett Nóra

Kovács Anett Nóra

Először is szeretnék köszönetet mondani Szedlák Attila polgármester Úrnak és Litér község Önkormányzatának, hogy engem ért a megtisztelő felkérés Litért képviselni a Nemzeti Vágta korzóján létrehozott településeket bemutató sátorban.

Településünket azokkal a fotókkal mutattuk be országnak- világnak, melyeket a múlt évben a Mogyorósi Napok rendezvénysorozat megnyitó ünnepségének keretén belül a Magtárban „Pillanatok” címet viselt fotókiállításom tartalmazott. Olyan hangulatot teremtettünk a budapesti Andrássy úton, két napon át, mintha Litéren járnánk. A fotók mellett tájékoztatókat, prospektusokat, könyveket és természetesen büszkeségünket, a monográfia könyvünket is megismerhették az érdeklődők. Nagy várakozással készültem és indultam a jeles eseményre és bíztam benne, hogy sokan lesznek kíváncsiak a Balaton szomszédságában található nem is olyan pici településre. Arra viszont álmomban sem gondoltam, hogy ekkora érdeklődésben lesz részünk! A sok ismert város és település ellenére - őszintén mondhatom - hogy Litér volt az egyik kedvenc. Volt akinek azért mert sosem hallott rólunk, és hol is van Litér? Volt, akinek azért, mert gyakran jár felénk átutazóba, de sosem tért le az útról, hogy megnézze milyen szépségeket rejt településünk. Bizony volt olyan idős hölgy, aki könnyeivel küszködött, mert a néhány perces beszélgetés után elárulta, hogy Litéren született és 25 éve nem járt itt, a fotók pedig felidézték a gyermekkorát.

A legtöbb elismerést pedig azért kaptuk, hogy olyan színvonalasan és tartalmasan ismertettük meg a látogatókat Litérrel, amilyen kedves és részletes tájékoztatásban kevés helyen volt részük. Több újság és egyéb média kollégái „Litéren” pihentek meg néhány percre, mert otthon érezték magukat „nálunk”.

A Nemzeti Vágta programjai szintén óriási élményt nyújtottak minden látogatónak. A Hősök tere olyan díszletet adott a vágtának, mintha visszacsöppentünk volna a Reneszánsz korba és szinte a bőrünkön érezhettük Mátyás király világát. A rendezvény-megnyitó gála ünnepségén a résztvevő települések zászlós felvonulását, fogathajtó bemutatót, íjász versenyt, lovagi tornát, és egyéb korabeli bemutatókat láthattak az érdeklődők. Vasárnap pedig az igazi lovas vágta versenyé volt a főszerep. Az előfutamok nyertesei mérhették össze tudásukat és gyorsaságukat a döntőben. Litért Berkhoffer Szandra képviselte, TtrustMe nevű sárga, angol telivérével.

Szandra a hős!

Sajnos a lovas sport velejárója, hogy néha előfordulnak balesetek is. Szandra ezt most egy rosszul sikerült kanyarban átélte. A baleset pedig egy combnyaktöréssel végződött. Balesete után ismét Litérről beszélt sok látogató, mert Szandra a második helyen állt és rettentően sokan drukkoltak neki. Többen azért jöttek vissza hozzám, hogy sajnálatukat és mielőbbi gyógyulásukat általam tolmácsolják versenyzőnk számára. Tehát ezúton kívánunk mielőbbi gyógyulást Berkhoffer Szandrának és köszönjük, hogy településünket képviselte a Nemzeti Vágtán!

A két napos rendezvény pedig nem csak a lovas nemzetünk dicsőségét hozta vissza, hanem remélhetőleg hagyományt teremt, és ezután minden évben részesei lehetünk ennek a kiemelkedően színvonalas és tartalmas eseménynek. Mivel az első Nemzeti Vágtát meglepően nagyszámú külföldi turista is meglátogatta, bízunk abban, hogy jó hírünket elviszik hazájukba, s így a nagyvilágba!

A magam részéről pedig köszönöm az élményt a Nemzeti Vágta megálmodójának, Geszti Péternek, a rendezőknek, segítőimnek, a kedves és barátságos látogatóknak és kiállítóknak.
Bízom benne, hogy 2009-ben ismét találkozunk nemzetünk egyik kiemelkedő eseményén, a második Nemzeti Vágtán!

Fotógaléria: http://www.gebaszmedia.hu/galeria/album86

További fotók a:www.virtopix.com oldalon

2008. 06. 05.

Ki hinné, hogy másfél év telt el az első vámpír bál óta, most pedig a 100. jubileumi estére hívta Krolock gróf vendégeit a budapesti Magyar Színházba, mely a kezdetek óta ad otthont a darab számára.

Roman Polanski nagy sikerű musicelje teljes lázba hozta hazánkat és egyre nő a vámpírrajongók száma, akik alig várják, hogy valami izgalmas és érdekes dolog történjen a 13. századi, erdélyi vámpírház táján. A legutóbbi esemény apropója a 100. előadás volt, ami valóban remek alkalmat ad arra, hogy a gróf és vámpírjai társaságában töltsünk egy remek estét.
Január 09.e estéjére szólt a kedves meghívó, mely korai érkezést, változatos programokat, ígért a vendégek számára valamint az előadás után egy igazi erdélyi lakomára invitált minket a gróf úr.

Érkezéskor már óriási volt a tömeg és mindenki kedvére készülhetett a függöny felgördülésére. A vörös forralt bor már a bejáratnál csalogatott édes illatával, az előtérben a VÁMPÍROK BÁLJA shop-ban sok kiegészítő és ereklye volt kapható, és persze a legfontosabb, a vámpír smink! A társulat maszk mesterei varázsolták át az embereket, igazi vérző vámpírrá.
A darab kezdésére teljesen felforrósodott a hangulat, és amikor a zene első taktusai megszólaltak, a közönség tombolt. A fogattatásból is világossá volt, hogy ezt a musicelt sokan, sokadszorra látják, és - hozzám hasonlóan- minél többet látjuk, annál jobban tetszik. Kentaur díszlete, a jelmezek, a fények, és hangulatok, árnyak és sejtelmek, a smink, a koreográfia, a szereplők, a történet, a tánckar, a csodálatos és sokszor nagyon is ismerős dalok gyönyörűek és lenyűgöző, de elsősorban a Krolock grófot alakító Egyházi Géza és Sarah-t megszemélyesítő Andrádi Zanett, énekhangja ejti rabul a nézőt és szögezi a székhez hosszú percekre. Amikor pedig ellepik a vámpírok a sejtelmesen sötét nézőteret, hát, borzongató élmény, de ugyanannyira vonzó is.
Az előadás fináléja meglepetést tartogatott, hiszen a színpadra érkezett a második szereposztás Krolock grófja Merán Bálint és a két Sarah, Kovács Nikolett és Nádorfi Krisztina, hogy együtt zárják a 100. Vámpírok Bálját.

Az előadás után a szereplők ünnepélyes köszöntése is nagy élmény volt, hiszen egyre több vámpír vesz minket körül, és sosem tudhatjuk, hogy mikor leszünk kiszolgáltatott, könnyű prédák.
A vámpírok világa mindig is izgalmas téma volt és az is marad, a feladat pedig ennek a legendának a megőrzése és olykor elmenni egy igazi vámpír bálba.

Fotók:
http://viewmorepics.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewPicture&friendID=359445631&albumId=813133

http://viewmorepics.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewPicture&friendID=359445631&albumId=813137

A település történelméről, írásos feljegyzés csak az 1910-es évek óta létezik. A város a Taurus-hegység lábánál fekszik és ezért a hegyről lezúduló víz, gyakran áradásokat okozott, ami mocsárvidékké alakította át a tájat. Ennek ellensúlyozása érdekében az itt élők egy 23 km hosszú kőfalat emeltek a hegy lábához. Az elkészült kőfal után változott meg a település neve. A korábban Eski Köv (öreg falu) ezután Kemer (boltív) lett.

Kemer nagyon kedvező természeti hátterét a Taurus-hegység adja. A tenger kristálytiszta, és áttetsző, az időjárás még télen is kifogástalan (10C alá csak nagyon ritkán megy a hőmérséklet)
Kemer partvidéke természeti adottságai miatt, a Török Riviéra legszebb tájai közé tartozik. Illatos fenyő-, és mandulaerdők élénkzöld színükkel egészen a tengerpartig érnek, innen már a homokos, kavicsos strand nyúlik be a tenger végtelen kékjébe. Kemer az 1980-as években még halászfalu volt és mára népszerű üdülőhellyé fejlődött turistacentrum, ami számos szórakozási lehetőséget is kínál, mint pl. a varázslatosan szép jacht kikötő (Marina), Törökfürdő, Delfin show, clubok, bárok, éttermek, kávézók, mini állatkert, hangulatos kis utcák, sétányok.

A csodaszép tengerparton tett séták, sok élménnyel tesznek gazdagabbá bennünket.

Fotók:
http://viewmorepics.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewPicture&friendID=359445631&albumId=782388

http://viewmorepics.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewPicture&friendID=359445631&albumId=803087

Magasból a mélybe, hidegből a melegbe. A Tahtali okozta rosszullétet és a teljes átfagyást leginkább a híres Törökfürdőben érdemes kipihenni. Többször jártam már Wellnness fürdőkben, de ez nem olyan! Ez valami teljesen más féle kényeztetés. Sokkal jobb!

A fürdő Kemer központjában található, így szinte az összes szállodából egy rövid sétával elérhető. Az Ottoman Törökfürdő mégis saját autóját küldi a vendégekért, tehát a kényeztetés háztól házig tart.
Belépve a fürdőbe kedves, barátságos és családias a fogadtatás. Meleg és otthonos, de legfőképp tiszta és rendes. A fürdőruhán kívül semmire sincs szükségünk, mert mindent kapunk, papucsot, törölközőt. Egy gyors átöltözés és kezdődhet a lazulás.
Szaunával kezdünk, ami kinézetét tekintve teljesen megegyezik a Finn szaunával, a különbség annyi, hogy nem 100c-os, hanem sokkal kellemesebb, 60-70c. Nem terhelődik meg a szervezet hirtelen, és sokkal tovább ülhetünk a melegben. Számomra sokkal kellemesebb volt, mint a hagyományos finn szauna.
Ezután irány a gőzfürdő és a Jacuzzy. És most jön a törökfürdő legjobb része. A terem közepén egy óriási márvány ágy van, amin egyszerre négy vendéget fürdetnek a szó legszorosabb értelmében. Látványnak sem volt utolsó, átélni pláne. Meglepő érzés nőként, hogy egy vad idegen pasi vesz a kezei közé, és semmi beleszólásom sincs abba, ami az elkövetkezendő 15 percben történni fog. Kezdődik azzal, hogy a fürdető ember egy fém tálban hordja az egyre forróbb vizet, és önti a fejem tetejére. Aztán a kezére húz egy dörzsi kesztyűt, és úgy nekem esett, hogy csak kapkodtam a levegő után. Majd előkerült egy hófehér párnahuzat és a szappanos víz. E kettő hozzávalóból óriási habot lehet csinálni, és indul a sikálás, és masszázs előröl. Miután bőröm alig maradt, következett a tengeri algás arcpakolás és az olajos testmasszázs, egy 20 perces pihenés és friss narancslé. Tökéletes délután volt!

Fotók:
http://viewmorepics.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewPicture&friendID=359445631&albumId=782201

Az utat az Interneten böngészve találtuk. Budavár Tours, indulás Bécsből a Török Riviérára, 8 nap, 7 éjszaka, all inclusive ellátás, 4 csillagos szállodában+ egy napos kirándulás Antalyába, ebéddel, (tokkal, vonóval, biztosítással, reptéri illetékkel: bőven 100.000.- Ft alatt megkapható)

Ezt a fajta utazást, csak azoknak ajánlom, akik rutinos utazónak számítanak, ugyanis a bécsi reptéren nem vár magyar idegenvezető. Magadnak kell megtalálni a beszállást, csekkolást, gépet. Nekem ez nem okoz gondot, hiszen sokszor utaztam már, és simán kiigazodom egy normális méretű reptéren. Mindemellett beszélek németül és angolul elég jól ahhoz, hogy „külföldön ne adjanak el”. Felszállás után jött egy gyors leszállás Graz-ban, ugyanis gyűjtő körúttal dolgozik a FreeBird Légitársaság. Aki szereti a fel és leszállás élményét, annak ez az út a kedvére való. Graz- Antalya pedig kb, 2,5 óra. Időeltolódás +1 óra. Mire a pokolian rossz repülős kaját elmajszolja az ember már le is szállt a gép.
Télen Törökországban is hamar lemegy a Nap és reggel 10-ig bizony hűvös, van. Így a késő esti érkezés miatt túl sokat nem láthatunk a tájból és az országból. Teljesen olyan a dolog, mintha elutazna az ember akárhová. Mondhatnám azt is, hogy utazás a semmibe, és én pont ezt szeretem a legjobban.

A szálloda elfoglalása után, kénytelenek vagyunk aludni egyet, hogy reggel felkelvén tudatosulhasson bennünk, NYARALUNK! Reggel félálomban tipegtem ki az erkélyre, és megnyugvással töltött el, hogy a Földközi – Tenger ott hullámzik mellettem, és a Nap is kezdett melegíteni. Kattan az agyban valami és innentől kezdve, csak az érdekel, ami Törökország!

A reggeli után következett a találkozó a csoportvezetővel, aki török, de perfekt beszéli a németet. Tehát itt sem vár magyar idegenvezető, sőt kénytelen voltam elővenni minden német tudásomat, mert sajnos a törökök nem beszélnek angolul, csak németül de azt mindenhol!
Utószezon lévén sajnos van néhány program, ami már nem fut, ilyen pl. a török est vagy a delfin show. Ha erről képesek vagyunk lemondani, akkor a következő lehetőségek várnak: Kemer és környéke, ami egy teljesen új része a Riviérának. Tele új szállodákkal, éttermekkel, bevásárló központtal, kikötővel, parkokkal és persze a kihagyhatatlan török fürdő, valamint az én nagy kedvencem, Tahtali, de erről később.
Ajánlom a kalandvágyóknak Olympos Nemzeti Parkot vagy Kumluca városát, ami már nem a Riviéra, hanem a török valóság. Első látásra nem túl bizalomgerjesztő a város, de teljes betekintést nyújt a törökök életébe. Kumlucától nyugatra haladva, Finike-t, Demre-t és Myra-t nem szabad kihagyni. Finike egy igazi ékszerdoboz, jacht kikötővel, parkokkal, szökőkutakkal és kedves éttermekkel. Demre-Myra pedig a múlt. Nagyon a múlt, hiszen a IV. század nyomait találjuk itt, a jordániai Petrához hasonló temetkezési hely és egy színház. Valamint a Mikulás igazi történetéhez is ide kell utazni. Később ezt is elmesélem.
Ha pedig Kemertől keletre haladunk, a csodálatos Antalya valamint Alanya városok várnak ránk, hogy megmutassák a történelmüket és a mai arcukat egyaránt.






Tahtali, Rutintalanságom története

Azt mondom, hogy rutinos utazó vagyok, közben meg kiderül, hogy annyira mégsem!
Utazás előtt természetesen vettem úti könyvet és nagyjából megvolt az elképzelés, hogy mit szeretnénk megnézni. Egy bizonyos volt, Kemer mellett található Tahtali-t mindenképpen. A barátaim is elláttak ötletekkel, tanácsokkal és így nem volt kérdés, hogy irány a nagy hegy! Annyit tudtam, hogy hegy, felvonó, (80 személyes) csodálatos panoráma, és nagyon hideg van! Azzal nem számoltam, hogy a Tahtali a tengerszinttől 2365 m magas, és hogy az út először a szállodától busszal, 726 m-ig viszi a csoportot, ez kb 20 perc. A lanovka innen indul a Tahtali csúcsára. Ezt az 1637 m-nyi különbséget, 9,5 perc alatt teszi meg. Ha a tájat nézzük utazás közben, akkor ez a gyors emelkedés fel sem tűnik. Viszont az emberi szervezet jól tudja, hogy hol van a tűréshatár. Az én szervezetem 40 percig bírta. Ennyi idő, pont elég volt arra, hogy elkészítsem az összes fotót, amit szerettem volna, legyőzzem a tériszonyomnak egy részét, kigyönyörködjem magam a tájban. Ennyi.
Elfáradtam, és furcsa gyengeséget éreztem. Ekkor jött a megmentő hangosbemondó, hogy 5 perc múlva indul le a következő „doboz”. Az elsők között szálltam be. A lefelé út ugyanilyen gyors, és ami még izgalmasabbá teszi az az, hogy 5 oszlopon halad át a lanovka az út során, és mindegyik oszlopnál az áthaladáskor himbálózik egy kicsit. Ezek után a megérkezés felemelő érzés volt, két percig. Aztán elkezdtem szédülni és semmi erőm sem maradt.
Ha ezt a kirándulást nem az első napon teszem, (2 repülés és 5 óra alvás után), akkor túl sok bajom nem lett volna, de megterheltem a szervezetemet, és ettől kezdve 3 napig ilyen erőtlen is maradtam.
Az élmény viszont leírhatatlan és a tériszonnyal küzdőknek is ajánlom! A felvonó tervezése és kivitelezése egy svájci cég munkája, tehát a biztonsággal és precizitással biztosan minden rendben van.
A Tahtali-n étterem, napozóterasz, ajándék bolt, kávézó is található, valamint egy zárt kilátó is várja a látogatókat.
A kirándulás transzferrel ( Kemerből) kb 20 perc. A teljes kirándulás ideje kb. 2,5 óra.
Ára: 25-30 Euró


Tahtali Fotógaléria:

I.
http://viewmorepics.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewPicture&friendID=359445631&albumId=782183

II.
http://viewmorepics.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewPicture&friendID=359445631&albumId=805940

Tahtali hivatalos weboldala:
http://www.tahtali.com/english/index.htm

Kovács Anett Nóra

Törökország, ahogy én látom (bevezető)

Egy beszámolót csak elkezdeni nehéz, mert ilyenkor az ember fejében kavarognak a gondolatok, egyszerre jut eszébe minden, és közben azt sem tudja, hogyan és mivel kezdje. Aztán amikor elkapja a vezérszálat, már magától íródik a történet. Én sem vagyok ezzel másképp.

Törökország eddig valahogy mindig kiesett a tervezett úti céljaim közül. Körbejártam már szinte a szomszédos vagy hasonló kultúrájú országokat, de itt még nem jártam. Talán vártam egy olyan pillanatra vagy lehetőségre, aminek nem tudok és nem is, akarok ellenállni.

Utazásaimat, nyaralásaimat sosem főszezonban tettem, hanem mindig elő vagy utószezonban, ahogyan most is. Ennek sok oka van. Nem szeretem, ha a turisták hadától alig látok valamit és a szállodában a reggelinél mindenki, arról beszél, hogy milyen idő és egyéb friss hírek vannak otthon. Ha egy másik országban járok, akár csak 3 napra is, akkor az érdekel, hogy minél többet lássak és tapasztaljak az adott ország történelméből, tradícióiból, ételeiből, italaiból, látványosságaiból, kulturális programjaiból. Nem a hamburgert keresem a gyorséttermi láncokban, hanem helyi specialitásokat szeretnék megkóstolni, lehetőleg minél többet. Nem kapcsolgatom a szállodában a TV távkapcsolóját, hogy megtaláljam a magyar adót. Azért megyek egy másik országba, hogy belevessem magam annyira, amennyire csak lehet! Átérezhessem egy kicsit, hogy milyen lehet az adott országban élni, és ez által összehasonlítsam a saját hazámmal. Szeretek új dolgokat tanulni és bizony eddig minden alkalommal sok hasznos ötlettel és tapasztalattal tértem haza.

Utazni jó? Jó bizony!
Az ember minden utazástól egy kicsit több lesz és sokkal gazdagabb. Élményekkel, emlékekkel „megrakodva” tér haza, hogy aztán sokáig ezekből, az élményekből táplálkozzon és amikor „esik az eső” biztosan eszébe fog jutni néhány szép pillanat a legutóbbi nyaralásról, és sokkal könnyebb továbblépni a szürkésebb hétköznapokon. Az emlékektől feltöltődik, és újult erővel veti bele magát a munkába, és közben már azt tervezi, hova és mikor induljon el legközelebb.
Az utazás nem éppen költségkímélő időtöltés, ezzel sokan vannak így. Nos én ezt szeretném némiképp cáfolni. Ahogy említettem nem főszezonban indulok világot látni. Pontosan ezért (is). Ha az ember egy kicsit szemfüles és van türelme kivárni pl. az utószezont, közel olyan áron juthat hozzá egy hetes nyaraláshoz, mint egy kicsit drágább Wellness hétvégéhez idehaza.

Természetes, hogy fotós aggyal gondolkodom, és ha a tájat, nevezetességeket, hangulatokat, színeket, és a végtelen teret szeretném megörökíteni ez csak a főszezonon kívül lehetséges. Ilyenkor csak a magam számára használom a fényképezőgépet. Kiélhetem magam kedvemre, hogy aztán hazatérve a sok szépséget megoszthassam mindazokkal, akik már jártak Törökországban vagy épp tervezik az utazást.

Beszámolóm több részletben kerül bemutatásra és igyekszem minél több érdekes és hasznos információkkal és ötletekkel segíteni az utazni vágyókat.

Amíg a következő részlet elkészül, íme néhány pillanat Törökországból, képekben:

http://www.myspace.com/virtopixfoto

Törökország képekben:

Galéria I.
http://viewmorepics.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewAlbums&friendID=359445631

GalériaII. Pillanatok
http://viewmorepics.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewPicture&friendID=359445631&albumId=781459

Galéria III. Tahtali
http://viewmorepics.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewPicture&friendID=359445631&albumId=782183

Galéria IV. Török fürdő
http://viewmorepics.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewPicture&friendID=359445631&albumId=782201

Galéria V. Kemer
http://viewmorepics.myspace.com/index.cfm?fuseaction=user.viewPicture&friendID=359445631&albumId=782388

Kovács Anett Nóra
fotográfus

...hogy miért Jordániával kezdem az utazásaim történeteit? Nem tudom, talán túl régen jártam ott, és ha elkezdem írni akkor eszembe jut sok olyan dolog, amiket már elfelejtettem, és kicsit átélhetem újra.

Úgy tíz évvel ezelőtt elkezdtem felfedezni Jordániát fotókról, könyvekből, utifilmekből, és egy kicsit a történelméből. Petra és a Vörös-tenger csodás lehet. Indiana Jones és a végzet tempolma is itt játszódik. Homokkőbe vájt nabateus város mely egyszerre misztikus és utánozhatatlan. Szép lassan megérlelődött bennem az elhatározás, hogy ezt egyszer látnom kell. 

Két dolog miatt halogattam az utazást évekig, az út ára olyan 210.000.- Ft körül mozgott, és az arab nép a média miatt sem volt épp a legvonzóbb. Rossz emlékeim voltak az arabokról egy marokkói utazás miatt, és akkor megfogadtam, hogy többet arab földre nem megyek! Marokkóban fegyverrel lökdösték le a katonák a berbereket a hegyről, és ezt végignézni, maradandó sokk volt.  

Aztán 2003.-ban a Jordán király úgy döntött hogy az Ő országa lesz az első a Közel-keleten, ami köszöni szépen, de kimarad a háborúból, és inkább megnyitja a kapuit a turizmus előtt. Megmutatja Jordánia népe a világnak, hogy létezhet olyan ország, amely a békét, és biztonságot választja az öldöklés helyett valamint bevételt hoz az országnak, amit visszaforgatnak, és szállodasorokat, strandokat, búvár bázisokat, szórakoztató komlexumokat építenek. Az ország turizmusának beindítására a Jordán király minden évben egy adott ország beutazó turistái számára kifizette a repülőjegyet. Ez azt jelentette, hogy a 210.000.- helyett, 58.000, és 48.000 Ft-ért lehetett utazni, 3-4 csillagos szállodákba, félpanziós ellátással, 8 napra.

Ez a lehetőség meghozta a gyümölcsét, és özönleni kezdtek a magyarok Jordániába! Boldog boldogtalan utazott, holott szinte azt se tudta hova megy, és mi van ott, de utazott. Az külön fejezet lehetne, hogy viselkednek a magyarok külföldön, sokszor szégyen!

Mivel a szemem sarkából mindig figyeltem Jordániát, és több ismerősöm is dolgozott utazási irodában, hamar felhívták a figyelmemet erre a kihagyhatatlan lehetőségre. Többször említettem már, hogy én főszezonban sose megyek nyaralni, csak elő vagy utószezonban. Így 2003. Október közepén már a Budapest-Aqaba járaton ültem. Tudtam, hogy nem európába utazom, és bizony itt lesznek játékszabályok, amiket be kell tartani. Ott kezdődne a dolog, hogy én megyek egy másik országba, tehát nekem kell alkamazkodni a vendéglátó állam szokásaihoz, és nem fordítva. Nekem ez természetes dolog, hiszen többek között ezért is megyek oda. Az átlag turista ezt visznt pont ellenkezőleg gondolja!

Voltak fenntartásaim, nem is kicsik, de Petra annyira vonzott, hogy feledtette a rossz érzéseimet. Nem hordunk miniszoknyát, és alig ruhát, nem iszunk alkoholt az utcán, nem fogom meg a párom kezét, de egyértelműen jelzem, hogy nem vagyok szabad préda. Az arab férfiak elég érdekesen gondolkodnak. Sokat olvastam erről korábban, de átélni azért mégis más.

Mint mindig nagyon sűrű programot állítottam össze az egy hétre. Aludni otthon is lehet, Jordániában viszont egyszer járok és akkor mindent látni akarok! Petra, Holt-tenger, Mount-nebo, Madaba, Royal Diving Center, és a Wadi-Rum, amiről sajnos csak annyit tudtam, hogy sivatag.

Nálam az is bevett szokás, hogy telepített idegenvezetővel max egyszer megyek kiránduli, mindig helyi irodát kresek, és náluk fizetek minden túrát, és programot. Részbn mert lényegesen olcsóbb, részben mert nyaralok, és nem érdekel az utastársak hisztije, és az otthoni hírek, részben azért mert sokkal több hiteles információt kapok, részben azért mert így felfedezhetek olyan helyeket amiket a telepített idegenvezető sosem mutat meg, és részben azért mert így minden kirándulás fele annyi ideig tart, tehát az egy hétbe sokkal több program belefér.

Nagyon gyorsan találtunk egy helyi utazási irodát, és mivel az angolt, és a németet is beszélem nem volt gond a kommunikációval. Megbszéltünk minden programot, és időpontot, és irány a felfedezés! Mivel szinte minden nap kirándultunk bőven volt időnk beszélgetni az iroda tulajdonosával, ugyanis ő volt az idegenvezetőnk. Több, mint 30 éve létezik a irodája, és egész jóban van a királlyal is, ezt közös fotók is igazolták amik az iroda falán lógtak. ( Ennek a barátságnak majd később még jelentősége lesz)

Hét évvel ezelőtt jártam először Jordániában tehát nem emlékszem a nevezetességek sorrendejére, de az biztos, hogy Petra a sor elején volt, a Wadi-Rum pedig a végén. Meg voltam veszve Petráért tehát gyorsan látni akartam. Aquabából még Taxival is hosszú az út, kb 2 óra. A taxis a parkolóban vár ( több órát!) mi meg majd jövünk. 

Valószinüleg túl sokat vártam Petrától, mert nem jött az a fene nagy áhítat. A közel 40 fokban végigsétálni a SIQ-en, ami Petrába vezet, nagy élmény. Lenyűgöző, biztonságot adó, és elvezet egy másik világba. 

A SIQ-ből kiérve pedig ott várt a híres petrai síremlék, amit eddig szinte mndenki látott legalább fotóról. Felfoghatalan, hogyan lehetett a sziklából ezt kifaragni. Olvastam róla sokat mégis érdekes érzés ott állni előtte. Sajnos az viszont nagyon lehangoló amikor az árusok szinte lógnak rajtam, hogy vegyek valamit, és alkudjak. Rettentően idegesítő! A tevegelést viszont nem akartam kihagyni, mert fáradt is voltam, és teveháton méginkább átélhetem a történelmet. Tevével viszont elindulni, és érkezni, az több, mint pánik. Ahogy feláll vagy lefekszik az életveszély, mert szinte fejjel lefelé vagyok a hátán,és keményen kell kapszkodni,nehogy fejjel essek ki a kosárból, és amikor angyalom megy az pedig nagyon imbolyog. Szokni kell. Sajnos túl sok időnk nem volt Petrára, így eldöntöttem, hogy ide visszajövök egy egész napra, mert az óriási várost bejárni sok idő. 

A Royal Diving Center

Napozni mindenképpen szerettem volna, legalább egy napot, de ezt a szállodában nem lehet. Európai ember számára pláne nőknek csak kijelölt helyen lehetett napozni. Ilyen volt a királyi búvár bázis. Taxival a szállodától kb 10 percre volt, és a megbeszélt időre vissza is jön értünk a sofőr, és fizetni majd csak visszafelé kellett, olyan 200 Ft-ot.

Az elveink azért vannak, hogy feladjuk őket

Imádom a tengert, de annyira iszonyodom is tőle. Mindig az asztmámra hivatkoztam, hogy ne kelljen kipróbálnom a búvárkodást. Nem tudnám megbeszélni magammal, hogy urrá legyek a pánikomon a víz alatt, így mindig halogattam. A Vörös-tenger élővilága tudvalévő, hogy az egyik legszebb, és leggazdagabb. A tengerben fürdeni vagy búvárkodni csak kijelölt helyeken lehet mert a part korallokban nagyon gazdag, és nem lehet csak úgy besétálni a vízbe.

Úgy döntöttem, itt a remek alkalom, hogy megszabaduljak a fóbiámtól, és szerezzek magamnak egy víz alatti moziélményt. Mire rávettem magam, hogy bemenjek a vízbe kb egy óra volt, és mire a sznorkival végre bedugtam a fejem a víz alá, az is egy óra volt, de megérte! Képes voltam megtenni, és közben olyat láttam amit alig hittem el. Ennyi színes és csodás halat még aquáriumban is ritkán látni. Ott úszkáltak alattam a legváltozatosabb halak. Nehéz volt eldönteni, hogy félelmetesebb a nagy kékség, vagy inkább vonzó és gyönyörű. Örülök, hogy erőt tudtam venni magamon, és legyőztem valamelyest a saját félelmeimet.

 

 Az utazás végére a helyi idegenvezetőnk már barát lett, és mivel akkor én már javában fotóztam, megkért, hogy a fotóimat, és a beszámolómat felhasználhassa a weboldalára. Így a magyar és angol ügyfelek hat éve az én anyagomat látják, és olvassák :) (www.jordantrips.com)

Egy röpke hét elég volt arra, hogy az arabokról alkotott képem pozitív irányba változzon. Sokat tanultam tőlük, és sok bölcsességük van, amit érdemes elfogadni. Intenzív nyaralás volt, és kihoztuk belőle, amit csak lehetett. Változtatott a gondolkodásomon, és nyitottabbá tett. Tapasztaltam, és tanultam, magamról is.
Kérdőjelek, és kiváncsiság viszont maradt bennem, így következő év elején visszamentem, ismét egy hétre...

folyt köv....

Semmiképp sem ajánlom ezt az írást olyan olvasónak, aki a spirituális dolgokkal kapcsolatban szkeptikus. Eszemben nincs senkit sem meggyőzni, vagy rávenni olyan dologra, amitől maximálisan elzárkózik.

Sok évvel ezelőtt én is elzárkóztam mindenféle asztrológia, jóslás, és egyéb vackoktól. Sarlatánságnak, és manipulációnak tartottam az ilyesmit. Konkrétan már nem emlékszem, hogy mi változtatta meg a hozzáállásomat a témával kapcsolatban, de szép lassan felfedeztem összefüggéseket, átéltem megdöbbentő dolgokat, és visszaigazolásokat kaptam. Könyveket kezdtem olvasni, és szép lassan megváltozott a gondolkodásom. Alapvetően rettentően racionálisan gondolkozom, és csak azt hiszem el, ami kézzelfogható, amiről tökéletes visszaigazolást kaptam, és egyszerűen működött!

Mára megtanultam különbséget tenni feltevések, és a valóság között. Jártam többször jósnál, amiből köszönöm, de többet nem kérek! Nyilván oka van, hogy kategorikusan elzárkózom, ez egy külön történet. Voltam szeánszon, ami óriási élmény, de ebből sem kérek többet. Viszont jártam olyan asztrológusnál, aki az előző életeimet kutatta fel, na ez viszont nagyon durva élmény volt. Talán ez volt eddig az egyetlen olyan dolog ebben a témában, amire azt kellett mondanom, hogy húúúúúúúúúúú! Egyszerűen nem tudtam vitatkozni. Tökéletesen magamra ismertem, és tökéletes visszaigazolást kaptam a megérzéseimről, és önmagamról.  

Az elmúlt három évben viszont távol tartottam magam ettől a témától, és a saját megérzéseimre hagyatkoztam, ha döntés előtt álltam, vagy állok. Tény, hogy sokszor nagy harcot vívok magammal, mert az egóm, és a szívem sugallata nincs összhangban, és nehéz eldönteni, hogy az eszemre, vagy a megérzéseimre hallgassak. Ésszel kell végiggondolni a dolgokat, de szívvel kell dönteni. Nekem ez vált be! Sokkal nagyobb élmény a saját csatámat megvívni, és jól dönteni, aztán a saját babérjaimat learatni, mint egy jóshoz fordulni, hogy mondja meg mi lesz ha egyáltalán bejön, amit mond.

Múlt év december elején szokás szerint TV háttérrel dolgoztam valamin, így csak fél füllel hallottam egy riportot, de azonnal felkaptam a fejem. Indiai pálmalevelek! Végignéztem a riportot, és még napokkal később is a fejemben motoszkáltak az információk. Ismerem magam annyira, hogy tudjam ha valami nem megy ki a fejemből, akkor annak utána kell járni. Megkerestem a neten a www.palmalevelek.hu oldalt, és végigolvastam, de ettől még inkább azt éreztem, hogy ezzel nekem valami dolgom van. Vártam még kb egy hetet, hátha elmúlik ez a nagy érdeklődésem a téma iránt.  Nem múlt el, sőt! Napról napra erősebben éreztem, hogy nekem is van levelem, és tudni szeretném, hogy mit írtak nekem, és rólam 2000 évvel ezelőtt. Az Indiai pálmalevelek a Világörökség része, tehát létezik, és működik. Nem részletezem, hogy hogyan, és miként működik, erre ott van Oszter Tamás www.palmalevelek.hu oldala, és részletesen leír minden információt.

December 10. környékén regisztráltam magam az oldalon, és vártam, hogy mi fog történni. Pár nappal később egy kedves hölgy keresett, és 17.-re megbeszéltük a regisztrációm időpontját. Lövésem sem volt, hogy igazából mire vállalkozom, de rettentően vonzott a dolog. Annyi baromságra adtam már ki pénzt az elmúlt évek alatt, így a 11.000.- Ft-os regisztrációs díj ( amit visszakapok ha mégsem lenne levelem) egyáltalán nem tűnt rossz befektetésnek. Sok információt kaptam a regisztráció alatt is, és teljes meggyőződéssel jöttem el, hogy nekem bizony van ilyen levelem, csak idő kérdése, hogy mikor találják meg! Hat hónap alatt kiderül, hogy jó volt-e a megérzésem, vagy sem. Nyilvánvaló volt, hogy egy hét múlva senki sem fog hívni, hogy kedves Nóra, már meg is van a leveled! Nagyjából úgy éreztem, hogy a 6. hónap körül lesz meg az enyém. Türelmes vagyok, és erre azért lélekben fel is kell készülni. Ha ez valóban így van, akkor életem egyik legnagyobb élménye előtt állok, és nyilván az életemet is megváltoztatja. Eszembe sem jut, hogy az állna a levélben pl, hogy ez vagy azt a dolgodat így, és így old meg. Útmutatást, de leginkább visszaigazolást "várok" és leginkább nem várok semmit. Nem lehetnek elvárásaim, és nem dönthet helyettem senki. Kíváncsi vagyok! Mit tudhatok, és mit nem? Mi az, amit tudatni szeretnének velem? Mi az, amit jól ismerek magamban, és mi az, amit nem veszek észre? Tényleg tudom, hogy mi a dolgom itt, vagy veszettül tévúton járok. Megismerhetem magam még jobban, és rádöbbenhetek összefüggésekre. A helyükre tehetem az életem mozaikjait.

Eltelt néhány hónap, és egyre gyakrabban hallok a Pálmalevelek sikeréről. Türelmesen várok arra a napra, amit az én levelem felolvasására jelöltek ki. E hét elején ismét kaptam egy telefont a Pálmalvelek központjából, hogy lassan az én levelemet is megtalálják, és előtte szeretnének meghívni egy előadásra, és egy meditálásra. Nehéz úgy intéznem, hogy egy péntek teljes délutánt szabaddá tudjak tenni, de rájöttem, hogy a teljes tájékoztatót még sose hallottam, meditálni pedig rendszeresen szoktam. Tehát péntek délután 4-kor a Sóter klubban voltam, és igen erős szkeptikus hozzáállással beültem a rettentően zsúfolt terembe.   

Némi késéssel Oszter Tamás kezdte el az estét egy óriási mosollyal, közvetlen baráti hangulatban. Kénytelen voltam a teljes figyelmemet kivételesen egyetlen dologra összpontosítani, rá. Csak mesélt, és mesélt, én meg magamban bólogattam. Néhány perc után a szkeptikusságom kezdett elmúlni, és el kellett ismernem, hogy nagyon sok dologról ugyanúgy gondolkodunk, csak én esetleg másképp fogalmaznám. Tapasztalatból, és meggyőződésből beszélt, az pedig önmagáért beszél! :) 

Kérdések, válaszok, történetek, tanulságok, hasznos tanácsok, és két nagyon fontos dolog, csak a mának élj! A tegnap a múlt, a holnap pedig még messze van. És mindent a szívedből csinálj! 

A részletes tájékoztatás után pedig egy igazi indiai meditációban volt részem, indiai vezetővel. Jó ideje meditálok már, sőt amióta sok éve elvégeztem Domján László Agykontroll tanfolyamát ( 2x) már tudom, hogy előtte is sokat meditáltam, csak nem tudtam, hogy mit csinálok. Szóval nem ma kezdtem. Viszont amikor közel 200 ember meditál, egy indiai vezetővel, az teljesen más! Erősebb, hatékonyabb, és még inkább feltölt.  

Az este végére nyugodt, és kiegyensúlyzott lettem. Olyan, mintha mázsányi terheimtől szabadultam volna meg. Tele vagyok információkkal, és bepillantást nyertem, hogy mi vár rám, és most még inkább várom az én napomat! Ha majd átélem és megtapasztalom a plámalevelem felolvasását, el fogom mesélni! :)   

Nagyon édes sztorim volt ma. A munkahelyem mellett van egy élelmiszer bolt, gyakran járok oda. Átugrottam egy szendvicsért. Fiatal srácok az eladók, és sosincs senki a kasszában, mert mindig pakolnak. Közben nézik, hogy ki mikor akar fizetni, és indul a pénztárba. Én épp odaértem, letettem a szendvicset a pultra, és visszanéztem, hogy kinél fogok fizetni. Közben mögém ért egy húsz év körüli, magas, barna lány. Rám nézett, mosolygott, és kicsit közelebb hajolva megkérdezte, Szia! Lehet nálatok óvszert kapni? Meglepett a kérdés, és közben leesett, hogy ő azt gondolja, én itt dolgozom, és nálam fog fizetni. Ki kellett őt ábrándítanom, hogy sajnos ebben a kérdésben nem én fogok segíteni, hanem srácok közül valaki. Szegény, akkor esett le neki, hogy én nem itt dolgozom, és ezt a kérdést fel kell tennie még egyszer. Gyorsan fizettem, és nagy mosollyal kijöttem a boltból. A bejáratnál hallottam, hogy a kislány kicsit félszegen, de megkérdezte, és szerintem a srácok szívesen segítettek neki:)

Ahogy ez a kiállításom megnyitóján is elhangzott, nem adok címet a fotóknak. Részben lusta vagyok, hogy valami okos kis frappáns dolgon törjem a fejem, de inkább arról van szó, hogy egy fotó nem mondhatja mindenki számára ugyanazt. Az első kiállításomon, Litéren alkalmaztam ezt a "hiányosságot", és engem igazolt az ötletem. Mindenki mást látott egy-egy képen, képből, és ettől olyan szabad lett a történet, mégis mindenki értette, hogy mit szerettem volna "elmesélni". 

A mostani kiállításomnál pedig ehhez az elképzelésemhez már ragaszkodtam. Könnyű annak a látogatónak, aki ott volt a megnyitón, mert mindent azonnal tudtam mesélni, és magyarázni. Mivel nem a legszerencsésebb időpontban nyílt meg a kiállítás, és sokan inkább csak azóta tudják megnézni, így most íme az én tárlatvezetésem.

Az igazsághoz tartozik, hogy ezt a képet sajnos nem én követtem el, ez a tesóm dicsősége, aki szintén fotózik néhány éve. A fotó 2010. Február 14.-én készült. Ez a tipikusan sose lesz vége a télnek felvétel, de Veszprémnek a hó is jól áll :)

Még a Veszprémben élők sem nagyon tudták, hogy ez a kép hol készült. Néhány évvel ezelőtt alkottam a Benedek hegyen. Kicsit megdöntöttem a teret, és így olyan a feszület mintha a felhők közül jönne elő. 

Tihany, természetesen télen! Balatoni lány létemre még napozni sem vagyok hajlandó nyáron a parton.  Strandon évek óta nem jártam, de ez is egy másik történet. Fotózni pedig csak ősszel, és télen szoktam. A tájat, és a látványt szeretem láttatni, nem a turistákat. Télen olyan csodás színei vannak a tájnak, és a fehér hó kiemeli még az apró részleteket is.

Ő szépségem a kiállítás egyetlen páros alkotása. A Veszprémi Állatkert lakói az egyik gyenge pontom. Napokig tudnék ülni a macskafélék kifutói előtt, és csak nézni ezeket a gyönyörű állatokat. Néhány éve fotóztam az állatkert belső életét, és igaz a párduchoz nem térhettem be, de hiúzok kifutójában jártam, és nagyon közelről fotózhattam őket. Az sem volt veszélytelen vállalkozás, de pont ez volt benne a legszebb. 

Mit is mondhatnék erről a képről? Mallorca, Formentor fok. Több, mint tíz évet vártam arra, hogy ezt a képet profi gépel, és talán minőségben is elkészítsem. Én csak úgy hívom a helyet, hogy itt van a világ vége, és itt is kezdődik :) Az első itt töltött nyaralásom előtt kaptam az apukámtól egy OLYMPOS (filmes!) gépet. A biztonság kedvéért 5 tekercs filmet vittem magammal, és abban az időben ez rengetegnek minősült. Kint még vettem 5 tekercset :)  Előhívatni 10 tekercs filmet, az horror árban volt.

Az ember hogy beszéljen a saját kutyájáról, ha nem szuperlativuszokban!? Ő Apolló, az én nyolcéves Boxer ebem, aki rengeteg dologra megtanított, átnevelt, és mindig számíthatok rá meg a szőrös, nyálas puszikra is :)  A 2007-es litéri kiállításomra készültem, és gyűjtöttem a fotókat. Mackó, ahova csak lehet jön velem, a litéri dombokra meg pláne! Ez a fotó egy igazi pillanatkép, kihagyhatatlan volt. Azért raktam bele az akkori kiállításomba, mert érzelmek fűztek hozzá. Azt gondoltam, hogy ezt a képet szinte észre sem fogják venni, de Apallónak ott a helye a kiállításomon. Nagy meglepetés ért, mert ez a fotó volt az egyik legnagyobb kedvenc. Így adott volt, hogy a Veszprémi Városháza aulájában is jól fog mutatni.

Ez a kép a legjobb példája annak, hogy ha részleteket ragadok ki valamiből, akkor egy teljesen új dolgot mutathatok. Lassan két éve nem élek Veszprémben, így ritkán van időm sétálni, és felfedezni. Senki sem jött rá, hogy ez hol készült :) Tűztorony étterem? Nézd meg a bejáratát! Ő egy friss kép, már 2010.-ben készült.

Balatonfüred, Hotel Silver Resort. Balatoni képeslapsorozatomhoz fotóztam a hotelt 2007.-ben, és ez a kép adta vissza számomra az igazi pihenés, és feltöltődés hangulatát. 

A képen az Alpok látható, légi felvétel, és épp Mallorcára utazunk. Ez a fotó egy jelkép, a sok utazásom jelképe, melyekben részem lehetett eddig, és remélem még nagyon sokszor lesz.

... és lassan elérkezünk Budapestre, ahol mondhatom, hogy szintén itthon vagyok :) Ez a kép 2007 nyarán készült a Citadelláról... és akkor még fogalmam sem volt, hogy egyszer itt fogok élni. 

Itt viszont már szoktam a gondolatot, hogy budapesti lettem. 2008. Július.

Erről a képről mindenki azt kérdezte, hogy ugye ez Mallorca? Ismét feladtam a leckét, ugyanis ez a hely nem más, mint a szüleim kertje, Veszprémben, úgy egy évvel ezelőtt. A lugas az apukám érdeme, a virágok az anyukám növendékei, a trópusi estőt pedig az Ég adta :)

Ez az egyik kedvenc képem, nekem.  A Litéri Mogyorósi Napok (2008) színpada mögött álltam, és egy következő fellépő zenekar akkor pakolt be az utóból. Ez csendélet egy zenés rendezvénysorozat közepén, annyira adta magát.

Ismét Litér. 2006. kiállításom előtt 6 nappal, lövésem sem volt, hogy mi hiányzik még, de valahogy nem volt kerek a kép. Kínomban kezdtem el fotózni, ami kudarc! Viszont amikor még érzem hogy dolgom van, akkor hajthatatlan vagyok. Csak fotózgattam, és lőttem, hogy majd lesz belőle valami. Elindultam haza, és valahogy másik úton indultam a magtárból, mint ahogy szoktam. Aztán megálltam, kiszálltam az autóból, és azonnal tudtam mi hiányzik, a Napraforgó! ÉLET! :) Ez a fotó lett a litéri kiállítás első fotója, és ahogy a kép előtt állva kinéztél a magtárból, pont ez a napraforgó mező volt szemben :)

Ezért a képért két éve kemény kritikát kaptam, hogy nem lehet csukott ablakot fotózni, mert az hogy néz ki? Nyitott ablak kell, és virágok, hogy élet legyen benne. Ebben képben nincs élet! Nos, mára ez a kép az amerikai Istockmagazin profilom egyik leglátogatottabb fotója, tehát annyira mégsem rossz. Viszont a kritikákat továbbra is szívesen veszem.

Mallorca Valldemossa, 2009. A sziget egyik legszebb városkája. Csodás hegyvidéki környezetben, és klimában. Igen, itt van a Michael Duglas ház is.

Megint egy játék! A Halászbástya tükörképe a Hilton ablakaiban, 2008 Szeptember.

Két teljesen friss budapesti kép, 2010. Február 14.-én a Kopaszi gáton. Friss levegő, nyugalom, csodás táj. A vasárnapi kikapcsolódások helye.

A zárás pedig nem más, mint Veszprém a halszemeken keresztül. Ennél teljesebb képet a városról, és magamról adni nehéz! :)  

Micsoda dolog, hogy a blogomat nem a kiállításommal kezdem!

Vannak dolgok amiket azonnal le kell írni, mert akkor lesz hiteles, és vannak dolgok, amihez idő kell, hogy kicsit ülepedjen, és kicsit kívülállóként nézzek rá. A kiállításom pl ilyen. Több hónapig készültem rá, leginkább agyban. Ez nem olyan dolog, hogy megnézem a sufnit, mi van lőhivatva, és van-e néhány keret amibe betehetőek, aztán szórjuk ki őket a falra. Ez valami merőben más! Erre bizony sokat kell készülni. Kb egy éve kaptam a lehetőséget, és a felkérést, Veszprém város polgármesterétől, Debreczenyi János Úrtól. Éppen a veszprémi Környezetvédelmi Bálon fotóztam, Dr Bense László Erik Környezetvédelmi Tanácsnok Úr felkérésére. Polgármester Urat, és a Tanácsnok Urat is sok éve ismerem már, és egy kellemes beszélgetés azzal zárult, hogy lenne-e kedvem kiállítani néhány fotómat a városháza aulájában? Ilyenkor nem kér gondolkodási időt az ember, hanem azonnal igent mond, és egy nagy boldog mosollyal illedelmesen megköszöni.

Kaptam egy nevet, és telefonszámot, kit kell keresnem a városházán, hogy az időpontot, és a részleteket megbeszéljük. Mivel egy ilyen intézmény komoly program tervvel dolgozik, egyértelmű volt, hogy több hónappal előre le vannak egyeztetve a kiállítások. Úgy számoltam, hogy kb egy év múlva kerül sor az én fotókiállításomra. Furcsán hangzik, hogy egy év? Én egy kicsit kevésnek is találtam.

A kiállítás alap koncepciója Veszprém szépségeinek bemutatása volt egy teljesen más megközelítésből. Ide olyan képek kellenek, amelyek egy merőben más oldaláról mutatják be a várost. Ezt a részét nagyon szeretem, mert ez egy kicsit játék is. Nekem mindenképpen. Olyan helyeket, és apró jelképeket kerestem, amikből ki lehet ragadni részleteket. Na ez ám a sok idő! Mivel közel két éve Budapesten élek, adott, hogy túl sűrűn nem tudok OTTHON lenni, és fotózni. Aztán ott van még az időjárás, ami bizony komoly tényező. Így konkrétan kimaradt egy kép, amit nagyon szerettem volna elkészíteni. A fotózásom Veszprémben kezdődött, de az fontos, hogy hol. Egy panel lakás 10. emeletén. A lakásom ablakai, és az erkély is a Bakonyra nézett, ami nyugati fekvésű. Tehát minden este pazar látványban volt részem. A naplemente imádatom, és mániám itt kezdődött, és tart még ma is :) Sajnos ezt a képet túl későn találtam ki magamnak, mert épp ez év januárját írtuk. Mivel az új lakót nem ismerem, nem csengethettem be, hogy csókolom, kimehetek 10 percre fotózni az erkélyre? Bár néha tudok olyan kattant lenni, hogy megtegyem. Inkább választottam a szolgálati utat, és egyeztettem egy vasárnap délutáni időpontot a gondnokkal. Kapok Kulcsot, és felmehetek a ház tetejére. A kép azért nem készült el, mert mikor odaértem közölte a gondnok, hogy Anettka, oda nem engedlek fel, mert ma megnéztük neked, és tükör jég. Ha leesel, hogy számolok el veled anyádnak?! Tehát ez a kép kimarad, és megköszöntem, hogy így vigyáznak rám. A nyáron talán lesz alkalmam, hogy bepótoljam a háztetős, naplementés Veszprém képet, és egy következő kiállításom első képe lehet :) 

A Veszprém mellé ki akartam még találni valamit, ami kiemeli, és még inkább  feldobja a város fotóit. Végiggondoltam, hogy mik azok a helyek, és helyszínek, amik igazán fontosak voltak, és ma is fontosak. Így szép lassan kialakult, hogy a városházára egy olyan anyagot szeretnék összeállítani, ami egy átfogó képet ad rólam. Hogy kezdtem, és hol tartok ma. Az élményeimet, emlékeimet, és a szakmai fejlődésemet szerettem volna megmutatni. Tehát, Veszprém, Mallorca, Litér, Balaton, és Budapest lett a fotókiállításom témája.        

Többször elhangzott velem kapcsolatban, hogy Mallorca, Mallorca, Mallorca! ( egyszer majd erről is írok)  Mivel utoljára 1997-ben jártam a szigeten, így használható fotóim nem nagyon voltak, de a kiállításom egyik meghatározó része, így szükségem volt új képekre. Hát ez megint nem egy egyszerű dolog. Csak azért nem lehet átugrani 5 percre Spanyolországba, hogy néhány fotót csináljak. Ez pénz, és idő, de inkább pénz. 2009 Februárjától az járt a fejemben, hogy MALLORCA! Nagyon sok szép helyen, és országban jártam az első és második Mallorcai utam óta. Jordánia, Kanári-szigetek, Görögország, Törökország, Anglia, Franciaország, Horvátország, Olaszország, de sajnos egyik sem volt rám olyan megnyugtató, kikapcsoló, és feltöltő hatással, mint Mallorca. Tehát a sziget nem maradhat ki!

Nincsenek véletlenek!

2009 nyarának közepén a tesóm feldobta a labdát, hogy Ő már régen járt Mallorcán, és igazán nyaralhatnánk egyet kettesben. kb. 5 nap múlva megvolt a jegyünk. Tízenkettő év után visszamenni arra a helyre, ahol akkor sok minden elkezdődött bennem, érdekes lesz! :) Ennyi sok év alatt egyszer sem alakult úgy, hogy visszamehetnék, és most igen. Annyira váratlanul, és hirtelen ért a dolog, hogy szinte el se hittem. Szeptember vége - Október eleje, a legjobb időpont! Vége a turista szezonnak, lehet nyugodtan fotózni, és tökéletes az időjárás. ( A többiről majd egy másik alkalommal ) Szóval ez a nyaralás már sokkal tudatosabb, és célirányosabb volt. Harmadszor jártunk mindketten a szigeten, így jól ismertük. A 13 év alatt semmit sem változott, és mégis rengeteget. Szebb, mint valaha! :)

Miután a fotók témája lassan összeállt, és a megnyitó időpontja is körvonalazódott, felkértem Némedi Lajost az Oktatási és Ifjúsági Bizottság elnökét, és Dr Bense László Eriket a Közbeszerzési Bizottság elnökét, Veszprém Környezetvédelmi Tanácsnokát, hogy nyissák meg a fotókiállításomat. Némedi, és Bense Urak mindketten régóta ismernek, így jó kezekre, és szavakra bíztam magam :)

A képek előhívatása, mint mindig a Molnár Fotó munkája. Mailen feltölteni a képeket, telefonon egyeztetni, hogy akkor most sablon méret kell-e vagy jobb az, ami végül lett? Mivel keretezőhöz kerültek a fotók, azt kérem, ami lett. Fogalmam sem volt, hogy milyenek lettek, mert anyukám ment értük, és ő vitte őket a keretezőhöz. Úgy 2 hónapja választottuk ki a keretezővel, hogy mi illene a képekhez, de se ő, se én nem írtuk fel :) így ezt is telefonon találtuk ki. Mondom, lövésem se volt, hogy mit alkotok az éteren keresztül. Mindent szeretek látni, pláne ennek minden fázisát, de kimaradt. Anyukám azt mondta, hogy annyira jók, hogy le fogom csikarni magam :) Így lett! Hetekig a gép előtt ülni, és úgy válogatni a képeket, aztán ott álltak előttem, készen! :) és én nem tudtam belekötni, egyikbe sem! Nagyon kritikus vagyok, pláne magammal szemben, de most még nekem is tetszett a végeredmény. 

Innentől pedig már gyorsan peregtek az események, és a képek felrakása a városháza aulájában már kikapcsolódás volt. Sokan fordultak meg az épületben a röpke három óra alatt, és jó volt hallani a suttogó " húúúú, de jó képek" szavakat. Innentől már csak annyit kértem, hogy a képek ne essenek le másnap délutánig, a megnyitóig. Rendesek voltak, mert maradtak a helyükön, várták  a megnyitót, hogy végre megmutathassák magukat. És sikerük volt! :)

Hahó! :)

Nem jutottam még eddig oda, hogy blogot írjak, pedig sok olyan élményem vagy kalandom volt, ami megérdemelné, hogy papírra vettessék.

Elsősorban a tanulság fontos ebben a történetben, a táj, a környezet és a friss levegő élménye pedig erőt ad, hogy végigcsináljak egy olyan túrát, amit akár pokolinak is titulálhatok.

A terv az volt, hogy 09.30 indulás Budapest, Nyugati pályaudvarról Kismarosra ( 40 perc) onnan pedig kisvasúttal Királyrétre ( 35 perc) és aztán irány gyalog Diósjenőre, át a hegyeken. Ezzel még alapvetően semmi gond sem lett volna. A meglepetés Királyréten ért minket, amikor kiderült, hogy ez a túra 20 km, ami 12 km felfelé a hegyeken, és ha elérjük a Csóványos csúcsát, akkor még 8 km lefelé a hegyről. Minderre volt 8,5 óránk. Ha nem érünk időben Diósjenőre, a vasútállomáson aludhatunk.

Mivel a csoportunkból senki sem tette még meg ezt a túrát, csak a helyiek elmondása alapján  tudtuk, hogy szinte lehetetlen ezt a tervet teljesíteni. A királyréti kocsmáros kapásból azt javasolta, hogy el se induljunk, mert sötétedésig ki sem érünk az erdőből, és éjjel bizony hideg van! :(

Némi tanakodás és néhány erőt adó feles tán elindultunk a lehetetlen felé. Az időjárás tökéletes volt, az elhatározás pedig szikla szilárd!

Tízen vágtunk neki a Börzsönynek, és lövésünk sem volt, hogy mire vállalkoztunk.

A túra nem a sétáról szólt, sokkal inkább egy erőltetett menetről, ahol az idő játszotta a főszerepet. Egy jó órás gyaloglás után már kezdtük sejteni, hogy ez itt nem sétagalopp, és vagy visszafordulunk, hogy az éjszakát a saját ágyunkban tölthessük, vagy rábízzuk magunkat a sorsra, lesz, ami lesz! Én az út első részét egészen jól viseltem, hiszen nem ez az első ilyen túrám. 2000-ben megjártam Görögországban a Samaria-szurdokot, 40 fokban. Aki azt kibírja, és végigcsinálja, mindenre képes. Így volt miből erőt merítenem, és kérdés sem volt, hogy én végigcsinálom ez az utat is. Óriási élmény a büdös főváros után egy csodás, és igen változatos erdőben egy túlélő-tréninghez hasonló kihívást teljesíteni.

Egy jó óra gyaloglás után találkoztunk egy katonával, akitől útbaigazítást kértünk. Szerinte mennyi idő alatt érünk a Hideghegyre és Csóványosra, hogy utána Diósjenőre érjünk este 7-re? A válasz csak kicsit lepett meg minket: EL SE INDULJANAK! Ez a csapat sose fog odaérni. Ez nem séta, hanem egy nagyon durva, és nehéz erős gyalogtúra. Mivel a csapat nagy része inkább valóban kirándulni, és iszogatni akart, esélytelen volt, hogy együtt elérjük a célunkat.   Így az út harmadánál  a csapat 8 tagja feladta. Egy pihenőpontnál úgy döntöttek, hogy inkább visszafordulnak Királyrétre.

Tehát maradtunk ketten, Szilva barátommal, és Szutyi kutyájával. A kondimmal elvileg nincs gond, és reméltem, hogy az asztmám sem viccel meg egy fulladásos rohammal a megerőltetéstől. A levegővételre való figyelés önmagában sok energia, de ez az alapja annak, hogy kibírjam a 8 órát.

Irány hármasban az ismeretlen, és végtelen!

Nehéz leírni, hogy az ártatlannak tűnő hegyi utacska mennyire megerőltető. Folyamatosan felfelé mész, sziklák, kövek, és az egyenetlen terep teljesen igénybe veszi, és kikészíti a talpat és a lábak összes izmát, és ízületét. Nem látszik meredeknek a dolog, de nagyon is az! 110 m-ről indul az út, és  Csóványos 950 m-en van, 12 km alatt megtenni 840 m szintkülönbséget, az nem semmi, és  a csúcs elérése után ezt a szintkülönbséget lefelé 8 km alatt. Így utólag POKOL!  Azzal nyugtatod magad, hogy a csúcs után lefelé majd sokkal könnyebb lesz. Sajnos nem, de ez még odébb volt! Mivel a táj folyamatosan változik, nincs olyan érzésed, hogy csak mész és mész a semmibe. Gyönyörű  az erdő, csodás színekben pompázik április elején, de ugyanakkor csalóka is. A Nagy-hideg-hegy mellett haladtunk el, és bizony az útnak ez a része igen érdekes, mert egyik pillanatról a másikra megmagyarázhatatlan hideg fuvallatok keletkeznek, kicsit talán természetellenes is. A TAXI pihenőt elérve egy tisztásra érünk, ahol egy kalandpark várja a turistákat. Nagy élmény lehet, de sajnos most erre nem volt időnk.

Rövid pihenő után indultunk is tovább. A leírások szerint a túra innen lesz csak igazán kemény!

Valóban így volt. A táj egyre szebb volt, és egyre nehezebb. Jöttek a kaptatók, és erős emelkedők. Ez már az a pont, ahol visszafordulni nem lehet. Menni kell, és bízni abban, hogy időben kiérünk az erdőből. A nehéz terep mellett az erdei útjelzőkre is nagyon kellett figyelni, mert egyszer nézed el, és vége. Sok kis út találkozik egymással, és a pici ösvényeket nagyon kell figyelni. Csak egyszer tévedtünk el, ami kb 20 percet jelentett, de nem bántuk, mert végre egy kicsit egyenletes úton mehettünk. Néha szerettem volna Szutyi kutya lenni, mert neki meg se kottyantak az emelkedők, és a nagy sziklák. 

A túra közben úgy 20 percenként találkoztunk más túrázókkal, és természetes volt a köszönés, és egy nagy elismerő mosoly. Aztán később egyre több gyaloglóval és biciklissel találkoztunk, és meglepő volt a közvetlenségük. Aki ismer engem, tudja, hogy alapvetően közvetlen, és barátságos vagyok, de ez itt furcsa volt, először. Biztonságot adtak az emberek, hogy jó úton haladunk, és egyszer a végére érünk. Ez a közvetlenség és jókedv tanúbizonysága annak, hogy a természet közelebb hozza az embereket, és nyitottabbá, emberibbé tesz minket. Erőt ad, hogy általunk kitűzött célt elérjük. Az út közbeni pihenők arra valók, hogy néhány percre megálljunk, megcsodáljuk  a tájat, és induljunk tovább. Az energia, amit felhasználunk az út során kitisztítja belőlünk a feszültségeket, és megtisztítja a tüdőt, a szívet, feltölti a gondolatainkat friss oxigénnel, és minden negatív dolgunkat ott hagyhatjuk az erdői fáinak.  Nem véletlen ha azt olvasod valahol, hogy menj ki az erdőbe, és ölelj meg egy fát! A fa feltölt energiával, és elűzi belőled a feszültséget. A fa rezgésével azonosulni néhány percre, felemelő, és megnyugtató.

Sajnos nem vagyok nagyon járatos a környezetvédelmi rendelkezésekben, ám ha jól tudom a hóvirág ma már védett növény. kézzelfogható, bár inkább szemmel látható az eredmény. Gyerekkorom óta rengeteget jártam erdőben, de ilyen hóvirág-szőnyeget még sosem láttam. Amikor az első kis árva virágot megláttam már önmagában élmény volt, mert láthatóan jól érezte magát a napsütésben. Aztán feljebb haladva már egész hóvirág rétek vártak minket.

Egy kemény kaptató után, ahol tényleg majdnem kiugrott már a szívem a helyéről, érdekes helyre bukkanunk. Sajnos még nem a Csóványos csúcsa volt, de nekem ez a hely tetszett a legjobban. A magas fák takarásában egy pici hegytetei tisztásra értünk,ahol egy síremlék is volt. Kb. 650 m magasan lehettünk, ahol olyan csend, és nyugalom áradt e helyből, hogy legszívesebben ott maradtunk volna. Megmagyarázhatatlan érzés volt. Könyvek, és filmek kezdtek eszembe jutni, mint az Óperenciás tengeren túl, vagy Narnia krónikái.  Olyan volt ez a hely, mintha egy másik világban lennénk. Mint kiderült valóban egy másik országban voltunk, mert ez a terület már Szlovákiához tartozik. Azt hiszem innen volt a legnehezebb továbbindulni. 

Indulás a csúcsra!

Azt nagyjából tudtuk, hogy kb még két óra, és elérjük Csóványos csúcsát, de erőnk már nem túl sok volt. A túra keserves része itt kezdődött.  A nehéz terep mellé párosult az izmokban megjelenő fáradtság, fájdalom, és húzódások a megerőltetéstől. Az erdő csendjében nem ildomos sziszegni, és nyüszíteni a fájdalmaktól. Kitartás! Mindig a vége a legnehezebb! Egy elágazásnál választhattunk, hogy 4,2 km 1,5 óra vagy 2,3 km, és 45 perc de az nagyon kemény. Mivel versenyt futottunk  az idővel, maradt a nehezebb szakasz. Teljes kaptató az avarban és a sziklákon. Itt már a lelki erőre volt szükség, mert minden izmom fájt. Túléltük, kibírtuk, feljutottunk!  Csóványos csúcsán áll egy kilátó torony, amiről jó időben egész Budapestig ( 60 km) el lehet látni. Sajnálom, de ezt a toronyba mászást ki kellett hagynom. Ha felmegyek, biztosan nem tudtam volna lejönni. Inkább gyűjtöttem egy kis erőt egy szendvicsből, és csokiból, és lelkiekben felkészültem a 8 km lefelé szakaszra.

Az út lefelé csalóka volt. Azt az arcát mutatta, hogy ok pajtás, megtettél egy ekkora utat, hogy elérd a csúcsomat, akkor most kellemesebb élményben lesz részed. Hát nem! Csak az eleje volt barátságos és némileg pihentető. Ahogy beértünk az erdős részre, kaptunk olyan helyzeteket, hogy már ordítani tudtam volna a fájdalomtól. Totál meredek  ösvény végig! Fékező üzemmódban lehet csak haladni, ha megcsúszol akkor viszlát! Felfelé a belső combok, fenék és has izmai dolgoznak. Lefelé a vádli, a sípcsont, a boka, és a térdek vannak kitéve igen nagy terhelésnek. Én kb 8 km körül meghúztam a bal belső combizmomat egy rossz lépésnél, és mire a lefelé út közepéhez értünk, úgy éreztem, hogy eltörik a combom. Ha akkor tudtam volna, hogy még menyire vagyok a céltól, biztosan  feladom, és hívok egy légi mentőt.

Szerencse, hogy nem tudtam hol a vége, és csak mentem, mert végig akartam csinálni. Sose adok fel semmit, és ez a túra jó bizonyíték arra is, hogy a kitartásomat még jobban erősítsem. Azt mondják amibe nem halunk bele, az erősít. Hát akkor én most legyőzhetetlen leszek, és végigcsinálom! :)

Az A terv szerint 18.59-kor indul a vonat Diósjenőről Vácra, és onnan Budapest. Egy ilyen napot viszont B terv nélkül nem lehet elkezdeni. Az utolsó vonat 20.25-kor indul. Ezt mindenképpen el kell érni. Már a hegy aljában botorkáltunk, amikor meghallottuk a vonat hangját, ám a hangjából nyilvánvaló volt, 20 perc alatt nem érünk oda. Ha visszagondolok, hogy a vonat hangja még 6 km-re volt tőlünk, sírni tudtam volna, még jó, hogy nem tudtam. Az erdőből kiérve, Diósjenő házait meglátva, és aszfaltot érezni a lábam alatt, megváltás volt. És a vonat onnan még 3 km! :) Elcsigázva, hulla fáradtan rogytunk le a váróteremben, ami igen lehangoló volt, de meleg. A kb 40 perces várakozás, és ülés a padon pont arra volt jó, hogy beálltak, és megmerevedtek az izmaim. A tudat, hogy az ágyamban alszom és sikeresen megcsináltam ezt a túrát nagyon jó volt, de éreztem, hogy az izmaim  eddig bírták, és lassan felmondják a szolgálatot. Két 45 perces vonatozás volt még hátra, és a Nyugatiból valahogy haza is kell menni.  Éltemben nem éreztem ilyen erős fájdalmat  combhajlatomban, és a jobb térdem szinte nem tartotta a testemet. A vonaton való ülés pedig csak rontott a helyzeten, és minden le és felszállás és a menés kész kín volt. Nehéz ilyenkor mosolyogni. 22.15-kor végre beértünk a Nyugatiba. A metróig még elbicegtem, de azt a pár lépést hazáig már képtelen lettem volna megtenni. Elkaptam az első Taxit, és megkértem, hogy vigyen haza. Kb 1,5 km lett volna az út Taxival, de ezen a kis szakaszon is eltévedt a sofőr. Kikapcsolta az órát, és elnézést kért! Mi lett volna ezzel a kedves Taxissal a Börzsönyben? :)

 Két nappal a túra után a szüleim szerint hülye vagyok, szerintem meg hős! Nem haltam bele, élek. Az tény, hogy lábra alig bírok állni mert a vádlijaim merevek, és nagyon fájnak. A bal combom mintha nem is az enyémek lenne, és a jobb térdem nem tart. Viszont van egy tégely izomlazítóm, óriási sikerélményem, és időm, hogy kipihenjem magam. :)    

Nóri