Ez év Áprilisában írtam az Indiai Pálmalevéllel kapcsolatos érzéseimről, gondolataimról. Arról, hogy én is regisztráltam magam majd egy éve, és arról, hogy türelmesen várom az én levelemet. Azóta sok minden történt. Ritkán jutok válságba, és ritkán jutok el arra a pontra, hogy valaki mondja már meg, hogy mi van velem! Június volt az a hónap amikortól kezdtem úgy érezni, hogy kicsúszik a talaj a lábam alól, és nem tudok mit kezdeni magammal és a gondjaimmal. Egyre több lett belőlük, és képtelen voltam megoldani őket. Szorgalmasan meditáltam, és módszeresen kellett magamba vernem, hogy MINDEN RENDBEN VAN! Pedig nem volt rendben, és az agyamat csak ideig óráig tudom átverni. Ha alapvetően nem érzem jól magam a bőrömben, akkor a legkisebb dolgokat sem tudom megoldani vagy átvészelni. Egyszerűen elegem lett! A munkámból, az emberekből, a környezetemből, de leginkább saját magamból. Sokszor néztem magam kívülálló szemmel, és nagyon nem tetszett amit láttam. Egy idegbeteg, rosszkedvű, rosszindulatú, türelmetlen, valakit láttam.
Egy Augusztusi vasárnap reggel arra ébredtem, hogy hangosan kimondtam, irány Mallorca! Először megdöbbentem, hogy ez most honnan jött? Természetesen előzménye volt hiszen tizennégy évvel ezelőtt amikor először jártam itt, tettem magamnak egy fogadalmat, hogy amint lehetőségem lesz rá, Mallorcán szeretnék élni. Ez akkor még csak egy álom volt de az álmok arra valók, hogy megvalósítsuk őket. Na de azért úgy mégis! Honnan a csudából jött ez a hangos gondolat, hogy irány Mallorca!? Próbáltam elhessegetni a gondolatot, Nóra lökött vagy! Ez nem így megy! Pedig de! Ez pont így megy.
A hangos gondolat után úgy két hétig figyeltem magam, hogy múlik-e az érzés és a vágy, de nem múlt hanem napról napra erősebb lett. Ha pedig egy gondolat nem múlik el hanem egyre erősebben tombol bennem, akkor azt komolyan kell vennem. Ezért szép lassan elkezdtem információkat gyűjteni, hogyan is tudnék átköltözni Mallorcára. Először óriási feladatnak tűnt, szinte teljesíthetetlennek. Ott a munkám, amiben állítólag nagyon jó vagyok csak már belefásultam, és tudtam, hogy ennél sokkal többre vagyok képes. Mi lesz a barátaimmal, a magánéletemmel ( már ha van egyáltalán) és persze a családommal. Ők biztosan ki fognak akadni, hogy ezt most úgy mégis hogy gondolom!? Sok embernek még munkája sincs, én meg pont a csúcson hagyom abba? Az apukám szavai viszont egyre gyakrabban a fülembe csengtek, MENJÉL! Mindened megvan ahhoz, hogy külföldön jól boldogulj. Ettől függetlenül tudtam, hogy neki fog a legjobban fájni ha elmegyek. Átgondoltam, átrágtam mindent, és úgy döntöttem, hogy nincs veszítenivalóm. Ha esetleg nem sikerül, akkor nyaraltam egy jót és megbizonyosodtam arról, hogy Magyarországon van a helyem.
A következő hetek azzal teltek, hogy előkészítettem amit csak lehet. Információkat gyűjtöttem, és figyeltem a történéseket, hogy mit kapok válaszul, menjek vagy maradjak? Szabad utat kapok, vagy falakba ütközöm? És falak sehol sem voltak, ellenkezőleg. Az egyik és talán leghatározottabb visszajelzés a zöld utamhoz az volt, hogy majd 1 év után megjött a vevő a házamra. Először szinte el sem hitem. Hoztam egy döntés, hogy irány egy másik ország és rá két hétre itt a vevő a házamra? Utólag visszagondolva akkor is eljöttem volna ha ház még mindig meglenne, maximum kiadom albérletbe, és abból fizetem az ittenit. De! Eladtam! Így természetesen még nyugodtabb voltam a jövőmet illetően. Tehát szépen alakultak a dolgok de közben mégis ott motoszkált bennem, hogy mit csinálok?
Az utazás előtt egy jó hónappal a lelkem már annyira össze volt törve, hogy kínomban felkerestem egy pszichológus-életvezető tanácsadót, hogy mondja meg mi van velem..... az első alkalom arra volt jó, hogy még jobban összezavarjon és kb. 10 alkalom kellett volna ahhoz, hogy kibogozzuk a dolgaimat. Erre viszont sajnos nem volt időm, és őszintén kedvem sem. Így a többi időpontot lemondtam. Hát ez nem jött be. Egy barátom javasolta, hogy kérjek időpontot családállításra, az mindent megold szinte azonnal. Kaptam egy telefonszámot, felhívtam, és kértem egy időpontot gyorsan mert másfél hét múlva indulok Mallorcára! Megkaptam az időpontot, amit két nappal később le is mondtam. Egész egyszerűen nem tudtam azonosulni vele, így pedig sok értelme nincs. Sok dolgot intéztem egyszerre fáradt, kimerült és tanácstalan voltam. Csak mentem mint egy gép és csináltam a dolgomat és vártam az Október 31.-t, az indulásom pillanatát.
Egy héttel az indulás előtt volt még egy szakmai vizsgám, ismét egy bizonyítvány, ismét jól teljesítettem. Örültem a sikeremnek, de igazából ez sem dobott fel. Vizsgázni abból a témából ami két éve a munkám, nem nagy cucc. Megkaptam a bizonyítványomat, és annak örültem leginkább, hogy ettől a perctől kezdve már csak az utazással kell foglalkoznom. A repjegyem megvolt, a szállodám megvolt, bementem az irodába, hogy kicsit dolgozzak hiszem szinte már szabadságon voltam, és akkor megcsörrent a telefon.
Szia! Ildikó vagyok a Pálmalevél Szövetségtől. Azt hittem, hogy ismét egy előadásra invitál a kedves hölgy, és elkezdtünk csevegni. Meg se hallottam, hogy Ildikó azért hív mert megvan a pálmalevelem, és mikor tudok menni a felolvasásra, most a hétvégén vagy a jövőhét elején. Kb két perc után esett le, hogy MI VAN? Levert a víz, futkosott rajtam a hideg, rettentően örültem, de leginkább fel se fogtam. Ildikó jót nevetett rajtam, hogy igeeen! Megvan! :) Jöhetsz! Hát ennél jobbkor nem is lehetne. Megbeszéltük, hogy másnap szombaton reggel 10-kor a Pálmalevél Szövetség új székházában várnak rám, és találkozom azzal a levéllel, amire 10 hónapig vártam.
Eszembe sem jutott, hogy esetleg az azonosításnál kiderül, hogy vaklárma és sajnos nem az enyémet találták meg. Az információ, hogy megvan a levelem valami végtelen nyugalommal töltött el, és akkor kapom meg amikor a legkevésbé sem számítok rá, indulás előtt pont egy héttel, a születésnapom előtt 3 nappal. Egyértelművé vált, hogy jó döntés volt lemondani a további időpontokat a pszichomókussal ( pedig jó a csaj) és jó döntés volt kihagyni a családállítást is. Ismét tudtam, hogy csak a megérzéseimre kell hallgathatnom. Tehát egyet kell csak aludnom, és minden kérdésemre választ fogok kapni. Nincs elvárás, nincs feltétel, nincs agyalás, csak nyugodtnak és jókedvűnek kell lennem, ennyi az egész.
Attól a pillanattól, hogy Ildikóval beszélem, egyeztettük a másnapi időpontot, átkerültem egy másik dimenzióba, ahol mosoly, és végtelen nyugalom van. A rosszkedvem, türelmetlenségem, rosszindulatom, kételyeim egycsapásra eltűntek. Olyan nyugodt lettem, mint még soha. Most jó volt magamat kívülálló szemmel látni.
Másnap, szombat reggel 10-kor ott voltam a Pálmalevél Szövetségnél. Sokkal jobb ez a hely, mint a Sóter Club volt. Meghitt, családias, kellemes, otthonos, és már vártak! :) Öt kedves ember akik velem együtt aznap kapják meg a várva várt levelüket és talán sok választ is, valamint a a szövetség munkatársai. Az első teendőm az volt, hogy menjek be a szentélybe, meditáljak néhány percig és hangolódjak rá a rám váró élményre. Végre csak magammal kell foglalkoznom, és a nap végére minden a helyére kerül. Persze azért kattogtak a gondolatok a fejemben, és a legrosszabbra is fel voltam készülve. Mit tehettem az előző életemben, ami a mostanira van kihatással, és milyen feladatokat fogok kapni, hogy jóvátegyem őket, és a hátralévő életemben minden rendben legyen, vagy legalábbis sokkal nagyobb rendben, mint most. Amíg várakoztunk, sokat beszélgettünk és hamar kiderült, hogy ez a csapat hasonlóan gondolkozik, és hasonló gondjaik vannak, de persze nincs két egyforma ember. Kimondottan kedves, nyitott, barátságos emberek egytől egyig, és várunk :)
Nagyjából egy óra múlva jött értem Zoli a tolmács, hogy most én következem az azonosítással, izgulok egy kicsit? Nem kicsit!
Felmentünk a felolvasó szobába, és megvártuk az indiai SKYPE kapcsolást. NAMASTE! :) hát eljött a pillanat, hogy kiderüljön van-e levelem, és ha igen, akkor mit írtak nekem oly régen, és én ebből mit tudhatok meg. Az azonosítás kb 20 percig tartott, ha jól emlékszem a 15. levél volt az enyém. Az első kérdés amiből kezdtem kikörvonalazódni az volt, hogy tanácsadással foglalkozom? Yes Sir! A születési dátumom következett, bár ez önmagában nem minden hiszen anno megadtam. Amikor viszont az apukám keresztnevét hallottam, könnycseppek gördültek le az arcomon, és hangosan nevettem, Igen, ez vagyok én! Tehát MEGVAN! Az örömömnek Indiában is úgy örültek, mint én. A beazonosítást követően a felolvasóknak időre van szükségük, hogy átolvassák a levelemet, vagyis kódolják és kiderüljön, hogy mit tudhatok meg belőle. A csoportban én voltam az utolsó akinek majd felolvassák a levelét, amit nem bántam mert így volt időm felkészülni, és kiélvezni a várakozást. Elmehettem volna addig haza, vagy csinálhattam volna valami mást de én maradni akartam, mert ebből a lelkiállapotból nem akartam kizökkenni. Ezt a napot magamra szántam, a levelemre, és mindezek hangulatára. Így maradtam a többiekkel, beszélgettünk, várakoztunk és izgultunk egymásért.
Aztán eljött az én időm, az én felolvasásom, az én levelem, az én életem története. Ismét a felolvasó szobában voltam, Zolival a tolmáccsal.
Elkezdődött a felolvasás, és én még mindig a legrosszabbakra voltam felkészülve. Nyilván az előttem lévő csoporttársak által töredékes infók alapján és persze a saját életem történései ezt váltották ki belőlem.
És Indiában csak meséltek és meséltek nekem. Az eleje talán egy kicsit unalmas is volt, mert a beazonosításkor ezeket a dolgokat már mind elmondták. Mikor születtem, melyik napon, kik a szüleim, egy testvérem van, nem vagyok házas, stb.... Igen! Türelmetlen voltam. Valami kézzelfoghatót szeretnék hallani. Az alap információk után a felolvasók kértek néhány perc szünetet, és aztán folytatjuk.
És néhány perc múlva folytattuk, folytatták. Jól jött a hatásszünet mert ekkor kezdődött a levélnek az a része amire olyan nagyon vártam már. Megtudtam, hogy mit követtem el az egyik előző életemben, ami a sok zűrzavart okozta a mostani életemben, és mivel ezt most már tudom, ezennel vége is a rossz szériának. Megtudtam, hogy mikor megyek férjhez, hogy egy gyerekem lesz, és mi várható a továbbiakban. Azt is tudom, hogy szép hosszú életem lesz, és mivel fogok foglalkozni úgy ötven éves koromtól. Mind csupa jót és jót mondott nekem a levelem. És még mindig türelmetlen voltam mert a sok jó hír után vártam a feketelevest, de nem jött. Kicsit hiányérzetem volt, hogy csak ennyi? A felolvasás végén természetesen kérdezhettem. Három kérdésem volt összesen. Mivel a mallorcai utazásomról és a leendő férjem kilétéről semmit sem mondott a levél, rá akartam kérdezni mindenképpen. Itt állok életem egyik legnagyobb lépése előtt, és erről egy szó se esett, miért? Így feltettem a kérdést, hogy mit várhatok ettől az utazástól, jó ötlet-e egyáltalán, menjek vagy maradjak? A felolvasók jót mulattak rajtam! Emlékszel, hogy mivel kezdtük a leveledet? Három nap múlva lesz a születésnapod. Ettől a pillanattól kezdve bármit lépsz és bárhogyan is döntesz, csak jó lehet. Mindig tudni fogod hogy mi a jó lépés és mi az ami nem. Na és maradok vagy néhány hónap után visszajövök? A válasz ismét az volt, ha te úgy gondolod, hogy maradni szeretnél akkor az lesz a jó döntés, ha úgy érzed, hogy visszajönnél, akkor az lesz a jó döntés, csak rajtad múlik. És tudni fogod! Akkor már csak egy kérdés maradt, ismerem már a leendő férjemet, vagy csak ezután fogom megismerni. És ezzel a kérdéssel ki is vágtam a biztosítékot! Mit mondtunk az imént? Mindent a születésnapod után! Akkor fogsz találkozni vele, de az nem derült ki, hogy ismerem-e vagy sem.
Elköszöntünk Indiától és a pálmalevél felolvasóktól és én csak ültem ott tovább. Nem értettem semmit. Kicsit olyan Mátyás királyos érzésem volt, hoztam is meg nem is. Zoli látta rajtam, hogy kissé csalódott vagyok. Valami katartikus élményre és konkrét dolgokra, történésekre számítottam. Ugye, hogy mégis csak voltak elvárásaim?! A csoport többi tagja 5 és 15 karmatisztító feladatot kapott, én meg csak kettőt, és ezek nagyon csekély feladatok voltak. Zoli csak nevetett rajtam, nem erre számítottál, ugye? Hát nem. Elmagyarázta, hogy a csalódás helyett inkább nagyon örülnöm kellene hiszen ritkán fordul elő, hogy valakinek ennyire kevés múltbéli törlesztése legyen. A rosszra voltam felkészülve, és "sajnos" be kell látnom, hogy nem vagyok rossz ember, sőt! Nekem nem konkrétumokra volt szükségem hanem visszaigazolásra, azt pedig maradéktalanul megkaptam. Én tökéletesen tisztában vagyok az utammal, magammal, nekem csak a megerősítés kellett!
Hazaértem, lerogytam a fotelba és csak néztem ki magamból, hogy most mi is van? Néhány perc múlva elkezdtek visszaperegni a felolvasás kockái a fejemben, és elkezdtem érezni és átérezni, hogy mi is történt. Beállítottam magamat magam előtt egy rossz embernek, tele hibákkal, és hiányosságokkal, és a levelem pedig azt mondta nekem, hogy nincs velem az ég világon semmi baj. Olyan tényt, és üzenetet kaptam amire nem is számítottam.
A következő napok történései pedig igazolták, hogy minden tökéletesen rendben van velem. A nyugalom amit attól a perctől éreztem, hogy megtudtam a levelem létezik és hamarosan megismerem a tartalmát, még ma is tart. Ma már Mallorcán élek, lassan két hete. Szó nélkül aláírtam az egyéves bérleti szerződést a lakásomra, amit három nap alatt találtam, és első látásra szerelmes lettem belé, és boldogan állok a rám váró feladtatok, kihívások, sikerek és csodák elé. Ismét van hitem önmagamban és erre az érzésre már csak vigyáznom kell. Ismét bízom önmagamban, és a megérzéseimben. Ma már örülök, hogy nem kaptam a levelemtől konkrét tényeket csak körvonalakat, mert így enyém lesz a dicsőség és enyém a választás lehetősége is.
Kovács Anett Nóra
